Döntött az Európai Unió Bírósága: nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP kártya rendszer és az „Erzsébet étkezési utalvány” rendszer egyes elemei, amely rendszerek Magyarországon lehetővé teszik a munkáltatók számára, hogy a munkavállalóiknak kedvező adózási feltételek mellett biztosítsanak béren kívüli juttatást – írja a HVG.

Az Európai Unió Bírósága igazat adott az Európai Bizottságnak a magyar kormánnyal szemben, és úgy döntött, a magyar cafeteria rendszer egyes elemei sértik az uniós jogot. A kormány változtatásra fog kényszerülni.

Az Európai Bizottság az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) miatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben.

A kormány kezdettől fogva kötötte az ebet a karóhoz, az uniós vizsgálatból nyilvános vita, majd per lett, amit a bizottság tavaly áprilisban indított el az Európai Unió Bíróságán.

Az ügy onnan indult, hogy a magyar állam törvényi erővel kiebrudalta az étkezésijegy-piacról a külföldi cégeket. 2011 novemberében az adótörvényekbe szuszakolták az Erzsébet-utalvány 2012-es bevezetését. Addig a piacot francia utalványforgalmazó cégek uralták, például a Chèque Déjeuner és a Sodexo. Alig egy év elteltével az adótörvények változása után az állami étkezésijegy-kibocsátó gyakorlatilag monopolhelyzetbe került. Hasonló folyamatok zajlottak le a SZÉP-kártyával is.

Régóta lehetett sejteni, hogy a magyar kormány elbukja a pert, ugyanis tavaly az Európai Bíróság melletti főtanácsnok is a kormány ellen foglalt állást. A főtanácsnok szerint több ponton is ellentétes az uniós joggal a magyarországi cafeteria-szabályozás, és a magyar kormány érveit alapjaiban utasította el (a főtanácsnok álláspontja nem kötelezi a bíróságot, de elég gyakori eset, hogy a bíróság döntése összhangban van a főtanácsnok véleményével).

A kormány viszont még a főtanácsnoki állásfoglalás után sem tágított. Az NGM elfogultnak minősítette a főtanácsnokot, utalva arra, hogy ugyanolyan nemzetiségű, mint a cégek, amelyeknke a lábára lépett az Orbán-kormány a cafeteria ügyben.

Az NGM azt írta tavaly szeptemberben, a 2016 elejére várt jogerős ítélet után fogják érdemben értékelni.

Forrás: HVG