Ismét Lázár Jánoshoz fordulna a Magyar Taxisok Szakszervezete, mert az állam részéről nem tartja kielégítő tárgyalópartnernek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot. Ezzel szemben a tüntető taxisok képviselői azt állítják, ők elégedettek, a tárgyalás a legnagyobb rendben zajlott. Mindeközben a többi szakszervezet csak reménykedik, hogy részt vehetnek a további megbeszéléseken – írja a Népszava.

Ellentmondásba keveredett a Magyar Taxisok Szakszervezetének (MTSZ) állítása és a taxisok által a múlt csütörtöki kormányegyeztetésre delegált sofőrök véleménye. Az MTSZ ismét Lázár Jánoshoz fordulna, mert a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (NFM) nem tartják kielégítő tárgyalópartnernek. „A kormány a tárgyalásokat olyan sínre akarja terelni, ami nem vezet sehova" - derült ki a szakszervezet egyik Facebook bejegyzésből. Szerintük Lázár jobban tudná képviselni a taxisok érdekeit.

Ezzel szemben a demonstráló taxisok képviselői elégedettek. Azt írták, „a tárgyalás pozitívan és teljes egyetértésben zajlott." Állítják, sok hasznos és új információt, javaslatot sikerült megfogalmazniuk. Szerettük volna megtudni, mégis milyen újításokkal hozakodtak elő, de az érintettek egyelőre nem nyilatkoznak. Ezen kívül a tárgyalásról még ma sem tudni többet, az esemény után az NFM is csak annyit közölt, a találkozó célja az volt, hogy a taxisok igazolják, kollégáikat elfogadható felhatalmazással képviselik, ezen kívül megfogalmazták intézkedési javaslataikat.

Ami biztos: „jelenleg egy közös célja van minden résztvevőnek, mégpedig az Uber törvénytelen és jogsértő működésének felszámolása." A delegáltak fő irányvonala - megfogalmazásuk szerint - az illegális sofőrökkel szembeni intézkedő hatóságok (BKK, NKH, NAV) jogkörének és intézkedési lehetőségeinek kiszélesítése. Ezt magas összegű bírságok kiszabásával (jelenleg a bírságplafon 600 ezer forint), valamint gépjármű elkobzással képzelnék el. A jogszabályokat be nem tartó cégeket, vállalkozásokat egyszerűen megszüntetnék.

Érdekes, hogy az egyeztetésen megjelent taxisok már konkrét javaslatokkal álltak elő, míg az Uber jogi képviseletét, és a többi szakszervezetet meg sem hívták a találkozóra. Ezzel kapcsolatban Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke korábban elmondta: mindebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. „A szakszervezetek eddig is részt vettek a tárgyalásokban, így számítunk rá, hogy ez a jövőben sem fog változni." A soron következő tárgyalás pontos időpontját még nem ismert, a következő két hétben bármikor összeülhetnek a felek. A tárgyalás ekkor már a stratégiai partnerek, és a szakmai érdekképviseletek közreműködésével zajlanak majd.

A taxisok beperelik Juhász Pétert

Beperelte Juhász Pétert, az Együtt politikusát a taxistüntetés egy főszervezője. Forgóné Czapp Bernadett szerint Juhász egy nemrég nyilvánosságra hozott videójában „ledegradált és politikai színezetet adott egy olyan demonstrációnak, ami a taxis szakma megmentéséről szól". Forgóné állítása szerint „a vérig sértett, a taxisokat többször átverő, taxisok bőrén élősködő, karrierista" Juhász ezzel egyoldalúan tájékoztatta a közvéleményt. Juhász - aki korábban segítette az elégedetlen taxisokat - a videóban arról beszélt, hogy a kormány a „hiénákat" hívta tárgyalóasztalhoz.

„A szakszervezet emberei ugyanis elkezdték összegyűjteni kérdőívvel a taxisok csendes többségének valós elvárásait. Ez nem tetszik a Fidesznek. Így kicsinálták a szervezetet a háttérben, és leültek a bábjaikkal egyeztetni" - írta a politikus. Tény: „súlyos véleménykülönbözőség" miatt néhány napja lemondott és kilépett a szervezetből az MTSZ szóvivője és alelnöke is. „Ez az a pont, ahol én magam is kiszállok egy időre az ügyből. Egészen addig, amíg nem hívnak újra azok, akik valóban másokért is tenni akarnak, nem csak a saját magukért" - mondta Juhász.

Forrás: Népszava