Egyelőre nem lehet tudni, hogy Gaskó István távozása csak erősíti a korrupt vezetőkről kialakított képet, vagy elindul egy „öntisztítási” folyamat – írja a Magyar Narancs.

Gaskó István lemondott a Liga Szakszervezetek elnöki posztjáról. Az elnök azért kényszerült távozni, mert az utóbbi időben egyre több olyan benzin- és szállodai számla látott napvilágot, amely a felelőtlen és magáncélú pénzköltésre engedett következtetni. Gaskó István kétségtelenül az egyik legismertebb szakszervezeti vezető, amelyet elsősorban annak köszönhetett, hogy a második Gyurcsány-kormány alatt a vasutas VDSZSZ elnökeként szervezte a MÁV működését megbénító sztrájkokat. A munkabeszüntetések célja az volt, hogy a vasutas dolgozók is részesüljenek a MÁV-Cargo eladásából és tiltakozzanak egyes vasútvonalak bezárása ellen. Az akkori politikai klímában – és ahogyan az már megszokott a magyar politikában – azzal vádolták Gaskót, hogy nem csupán érdekvédelmi, hanem politikai céljai vannak a gördülő sztrájkoknak. Ezen vélemények szerint Gaskó István mint a Fidesz szövetségese kívánta ellehetetleníteni a kormányzást és a MÁV racionalizálását célzó intézkedések meghozatalát.

Abban önmagában nincsen semmi kivetnivaló, hogy egy szakszervezeti érdekvédő szövetségeseket keres annak érdekében, hogy elérje szervezete céljait és képviselje a tagság érdekeit. Nem is Gaskó István volt az egyetlen. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szintén az akkori kormány reformelképzeléseivel szemben kívánta képviselni az orvosok érdekét. Az érdekvédők politikai motivációiról szóló véleményeket erősítette, hogy a második Gyurcsány-kormány már földön fekvő ellenfélnek bizonyult, hiszen ekkorra már elvesztette társadalmi támogatottságát, és állandósultak Magyarországon a kormányellenes tüntetések mind jobb-, mind baloldalról. További problémát jelent, hogy azóta sem oldódott meg sem a vasúti közlekedés, sem az egészségügy strukturális problémája, ami végső soron az abban dolgozók érdekeinek sérülésével is jár hosszú távon.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy Gaskó István távozása csak erősíti a korrupt vezetőkről kialakított képet, vagy lehetőséget teremt arra, hogy elinduljon egy olyan “öntisztítási" folyamat, amely végül erősíti a szakszervezetekbe vetett bizalmat. A szakszervezetek a rendszerváltás óta ugyanis folyamatosan veszítenek pozíciójukból, és a tagság elvesztése a 2000-es években sem állt meg. Az összes foglalkoztatotthoz mérten az 1999-es 24,5%-ról 2012-re 10,6%-ra csökkent a szakszervezeti tagok száma. Az Orbán-kormányok időszakában a szociális párbeszéd is a háttérbe szorult. 2011-ben megszűnt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a helyébe a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) lépett, amelyben a munkaadók és munkavállalók mellett a tudomány és az egyházak is képviselik magukat, de a kormány nem. A sztrájk lehetőségét is korlátozta ráadásul az Orbán-kormány, a még elégséges szolgáltatás mértékéről ugyanis a bíróságnak kell döntenie, ha abban nem tudnak megállapodni a felek. A bírósági eljárásnak ugyanakkor költségei vannak és időigényes, tehát könnyen el lehet veszíteni a munkavállalók motivációját, érdeklődését.

A szakszervezetek válságára a helyi hagyományoknak megfelelően másfajta stratégiát alkottak meg a szereplők, azonban ezek átvételének akadálya lehet az eltérő intézményrendszer is. A skandináv országokban a szolgáltató funkcióikat erősítik a szakszervezetek, amelyre itthon is törekednek az érdekvédők. Ennek keretében a szakszervezetek jogi tanácsadást, kedvezményes telefon- és banki szolgáltatást nyújtanak, törzsvásárlói kedvezményeket kínálnak. Szintén a pragmatikusabb szakszervezeti irányba mutat az angolszász országokra jellemző új szakszervezetiség (new unionism). Ennek lényege, hogy a szakszervezetet bevonják a menedzsmentbe, több beleszólást kap a termelés irányításába, partnerséget alakít ki a tulajdonosi körrel. Az új szakszervezetiség a szervezeti struktúra átgondolására is ösztönöz, amennyiben a multinacionális cégek felépítésének megfelelően a leányvállalatok szakszervezeteivel is együttműködésre kívánnak lépni. A munka világán túlmutat a francia modell, ahol a sztrájk általános érdekérvényesítési eszköz, míg a dél-európai országokban a szakszervezetek az újbaloldali mozgalmak hagyományos szövetségesei. Az előző évtized végén születtek arra is nemzetközi kísérletek, hogy erősödjön a szakszervezetek aktivista jellege és digitális jelenléte, azonban a pár ismert közösségi média elszívta az erőforrást az alternatív próbálkozásoktól, a globalizációkritikus mozgalom kifulladása és a pénzügyi válság pedig új helyzetet teremtett.

Bármelyik irányba is indulnak el a szakszervezetek Magyarországon, szükség van a bizalom megteremtésére, ami a kulcsa lehet a tagok mozgósításának és a tagtoborzásnak is. A nagypolitikában való csalódás jelenleg nem tudja táplálni a lentebb lévő intézményekben való aktivitást éppen a bizalom alacsony szintje miatt. A helyi érdekérvényesítésen túl a szakszervezetek rendelkeznek azokkal az erőforrásokkal, nemzetközi kapcsolatokkal és tudással, amelyek segíthetnek a globális problémák békés, szolidáris kezelésében, a káros hatások enyhítésében. A menekültválság után már senki sem gondolhatja azt, hogy Magyarországra nem “gyűrűznek be" ezek a konfliktusok.

Forrás: Magyar Narancs

 

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ