Szakszervezeti vezetőként minden elődöm arra tanított, hogy mértéktartó nyelvhasználat nélkül csak árthatok azoknak, akik a képviseletüket rám bízták. Ez a parancs vezetett akkor is, amikor e lap hasáb­jain 2014 novemberében halk szavú, visszafogott cikkben próbáltam jelzéseket adni a kormánynak és a tagjainknak is – olvasható Boros Péternének, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkárának véleménye a Népszabadságban.

Időközben a kormány közénk, közalkalmazottak közé engedte az életpályamodellek többféle változatát. A pedagógusok és a fegyveres szolgálatot vállalók között már pusztít ez a modell, ez a furcsa, csalfa remény. Ezen modellek sosem fedik le az adott terület munkavállalói­nak összességét, így a megosztás, a szembefordítás eszköze lett minden ágazati modell. Aztán a végén azok sem kapják meg, amivel kecsegtették őket, akiket a modell átfog. Ezt a trükköt már évtizedek óta oktatják egyes kormányzati tanácsadók! Hitegetés, megosztás, halogatás és részleges teljesítés – mindig ez van. De persze a trükk működik, amíg a csalódottak száma a kritikus tömeg alatt marad. 

A kormány, ha jól értjük, épp most adja fel az életpályákkal való megosztás receptjét. Ugyanis amit a hirtelen kitalált állami tisztviselői karnak ígérnek, csak a járási kormányhivatali dolgozók körében értelmezhető. Amit a többiek remélhetnek, annak lényege ott van a 73 minisztériumi és országos háttérintézmény felszámolásának programjában.

Például a magyar meteorológia és a vízügy országos intézményeit akarják szétverni, amelyek félszáznál több állam számára voltak mintaértékű modellek, s értékes exporttermékei a magyar szakértelmiségnek.

A bürokrácia öli meg ezt a nemzetet – halljuk naponta. A vérszívó közszolgálatok elemésztik a magyarok életerejét, meg a főhivatalok és a galád háttérintézmények – mondja a főminiszterrel a vállalkozók főtitkára is. Közben valamennyi magyar kárára a napi kudarcok tere az iskola, a rendelőintézet és a kórház, a művelődési ház, a múzeum és a könyvtár. Némelyikben már fűtés sincs. De az ottani közszolgák – nyolc éve változatlan bérrel – tartsanak ki és kövessék eszményeiket!

Ismerős rizsa ez, szórja is ránk huszonöt éve minden kormány. Miközben, ha valami meghatározza egy nemzet versenyképességét a világban, az az élet újjátermelése és minőségének megőrzése, a korszerű oktatás és a gyors, olcsó közigazgatási szolgáltatások. A közszolgáltatásokra kiadott költségvetési pénzt leginkább a kormány állítja be elherdált kiadásként, és nem az adófizetők. Holott ez az adófizetők pénze. Márpedig mi az adónkat azért fizetjük be, hogy járjon a HÉV, tolják le a havat, szolgáljon és védjen, ne pedig fenyegessen a rendőr. Működjön az iskola, az egyetem, a kórház és a könyvtár, az időjárás-jelentés, a forgalomirányítás, jöjjön a busz és a vonat, legyen megbízható árvízvédelem, élelmiszer-biztonság, járványvédelem. Odaérjen a mentő, és oltson a tűzoltó.

Éppen egy normális és konszolidált állam képe az, amit a kormányzati propaganda előlünk el akar takarni. De mi még látjuk!

Másfél éve ezt írtuk: „Olyan hároméves, béreket felzárkóztató programra teszünk javaslatot, amelynek sikere esetén 2017-re elérhetnénk, hogy valamennyi közszolgálati munkavállaló reálkeresete elérje a ­2008-as (!) szintet. De szeretnénk látni... a kormány terveit is." Ehhez képest újat mondani nem tudunk. Az eredetileg kormány-tisztviselői életpályának nevezett akármi modellje már az állami tisztviselői kar számára is több hónapos késésben van.

Rizsa és ködfüggöny – most (is) csak ezek vannak.

Forrás: Népszabadság