Sztrájkbizottság alakult és sztrájkra készülnek a dolgozók a Liberty Dunaújvárosnál (korábbi Dunaferrnél). A szakszervezet hetek óta sikertelenül próbál megállapodni a béremelésben a munkáltatóval, pedig a reálkeresetek öt éve nem emelkedtek a cégnél. 

Mi történt? Sztrájkra készülnek a Dunaferr dolgozói, akik egyre kilátástalanabbnak érzik helyzetüket – értesült a Forbes.hu szakszervezeti forrásokból. A szakszervezet mindenképpen béremelést szeretne elérni, mert az utóbbi években jelentősen romlott a dolgozók helyzete. 

Miért fontos ez? Az utóbbi években acélgyártás válsága mellett a kollektív szerződés felmondásától a sikertelen bértárgyalásokon át a részletekben kapott fizetésekig, majd az elszálló inflációig és – ahogyan arról korábban mi is írtunk – a tulajdonosváltásig sok krízist kellett átvészelniük a Dunaferr (Liberty) dolgozóinak. Reálbérük körülbelül a felére csökkent az utóbbi négy évben. Előzmények. Úgy tudjuk, a szakszervezetek hetek óta aktívan tárgyal a munkaadóval egy új kollektív szerződésről és a béremelésről, de még mindig távol állnak egymástól az álláspontok. Az érdekképviselet május 7-én jelentette be a munkaadónak a sztrájkbizottság megalakulását (erről Ajay Aggarwal, a Liberty Steel Group európai igazgatója is beszélt az Economx-nak), és újabb tárgyalásokat kezdeményezett a sztrájkkövetelésekről. A szakszervezetek eredetileg 30 százalékos béremelést követeltek, mivel három éve nem volt béremelés és a reálkeresetek öt éve nem emelkedtek. A munkaadó azonban nem adott egyetlen, alapbérfejlesztésre vonatkozó javaslatot sem. A szakszervezetek május 17-én újabb, a munkáltató számára kedvezőbb javaslatot tettek. Ebben 10 százalékos alapbérfejlesztést kértek a következő negyedévre. A munkáltató válaszában azonban továbbra sem tett alapbéremelésre vonatkozó javaslatot, vagyis úgy tűnik, elzárkózik az emeléstől. 

Hogyan tovább? A sztrájktörvény rendelkezik a sztrájkbizottság létrejöttét követő eseményekről és első körben egyeztetésre kötelezi a feleket. De mivel láthatóan hetek óta nem közeledtek az álláspontok a bérek ügyében, a következő lépés az lehet, hogy a törvény előírásainak megfelelően megkezdik a tárgyalásokat a sztrájk alatti elégséges szolgáltatásokról.

 Forrás: Forbes