„A kormány szerint a halott szakszervezet a jó szakszervezet. Ám mi a létező szervezetben jobban hiszünk!” – szögezte le Gosztonyi Gábor, túl a sokadik sztrájkbizottsági tárgyaláson. A PSZ alelnöke a Hírklikknek elmondta, a gond az, hogy a kormány képviselője csak a postás szerepét tölti be, és nincs érdemi tárgyalás. A céljuk az, hogy kifárasszák, „zárójelbe” tegyék a szakszervezeteket, de ők – szavai szerint – „nem fáradnak”. Mint mondja, már azt is óriási eredménynek tekintik, hogy két éve a magyar belpolitika vezető híre, mi történt, illetve mi nem az oktatásban. A hirklikk.hu cikke.
A sokadik sztrájkbizottsági tárgyalás volt szerdán. Milyen eredményeket könyvelhettek el ezeken a tárgyalásokon?
Az egyik sztrájkkövetelési pontunk az, hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek legfeljebb heti 35 órát legyenek beoszthatók gyermek- vagy tanulócsoportban önállóan végzendő gyermekfelügyeletre. Ezt a kormány beépítette a státusztörvénybe, tehát ez egy konkrét eredmény. Egy fél eredmény a fix kötelező óraszámok bevezetése. Azért csak fél, mert ugyan fixálták a kötelező heti tanórák számát, csak nem 22 órában, ahogy azt a szakszervezetek követelik, hanem 24-ben. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a kormány hazudik, amikor azt mondja, a szakszervezetek kérték a 24 órát. A szakszervezetek 2021 októberében megfogalmazták a sztrájkköveteléseiket. A 3. pontban heti fix 22 óra bevezetését követeltük. Erről most sem teszünk le!
Milyen problémákat okoz a heti fix 24 tanítási óra?
Az államtitkár azt mondta: a pedagógusok körülbelül 30 százaléka a KRÉTA-ból ismert adatok szerint a heti 22-26-os lehetőségből 22, illetve 23 órát tanított. Vagyis a pedagógusok egyharmadának jelentős munkateher-növekedéssel kell szembenéznie szeptembertől, úgy, hogy nem jár érte pénz. A tanév rendje által okozott anomáliákról most ne is beszéljünk, mert az gyakorlatilag mindenkit érinteni fog. Ez teljesen elfogadhatatlan.
Mi a helyzet a sztrájkkövetelések között szereplő béremeléssel?
A kormány továbbra sem hajlandó állami költségvetésből érdemi, 45 százalékos béremelést adni, csak Brüsszelre mutogat. Ami a 2024-es költségvetési törvényből kiolvasható, az a tíz százalékos bértömeg. Még semmilyen választ nem kaptunk arra: a gyakornokok fizetése mellett hogyan változik a Pedagógus I., a Pedagógus II. és a többi kategóriában dolgozók bére. A státusztörvény végrehajtási rendelettervezetében az szerepel, hogy a gyakornokok fizetése 2024. január elsejétől 440 ezer forint lesz. Ennek nagyon örülünk, náluk érződik a 400 ezer forintról való elmozdulás, nekik meglesz a tíz százalékos emelésük. De azt nem volt hajlandó kijelenteni Maruzsa Zoltán, hogy a további kategóriák sávhatárainak alsó határa, például a Pedagógus I. 410 ezer forintos, vagy a Pedagógus II. kategória 430 ezer forintos alsó határa ugyanezzel a tíz százalékkal feljebb emelkedne, vagy sem.
Így az is előfordulhat, hogy a Pedagógus I.-ben, illetve a Pedagógus II.-ben régóta tanító kollégáknak kevesebb lesz a fizetésük, mint a gyakornokoknak. Az államtitkár azt elmondta, hogy most bértömeget akarnak emelni, de ebben szerintünk nincs benne az, hogy mindenki tíz százalékos béremelést kap majd. Azt sem tudjuk, hányan lesznek a kategóriájuk minimum határán, mert az államtitkár azt is elárulta, hogy azoknak a korrekcióknak a következményeként, amelyek a státusztörvény kapcsán július 1-jétől bekövetkeznek, a Pedagógus I.-ben, és a Pedagógus II.-ben dolgozó azon kollégáknak, akiknek a bére nem éri el a 410, illetve 430 ezer forintos minimumhatárt, július 1-jétől visszamenőleg kiegészítik a bérüket erre az összegre. Azt sem tudjuk, hogy az ő fizetésük jövőre marad-e, és tényleg kevesebb lesz, mint a gyakornokoké. Egy azonban biztos, a kormánynak esze ágában sincs feloldani azt a bérfeszültséget, amely az oktatáson belül – köszönhetően az ő intézkedéseiknek – kialakult.
Kicsit összemosódnak már az emberek számára a különböző szakszervezeti tárgyalások a kormánnyal, tisztázzuk, hogy a sztrájkbizottsági tárgyalásokat ki kezdeményezte, mikor, miért, kik vesznek részt benne, és miben különbözik a másik tárgyalástól…
A sztrájkbizottságot a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hozta létre 2021 októberében. Akkor volt az első ilyen tárgyalás, amin csak a sztrájkbizottságot alkotó két szakszervezet és a kormány képviselői vettek részt. Az idén tavasztól kezdődött egy másik tárgyalássorozat, amikor az új foglalkoztatási törvény – magyarul a státusztörvény – tervezetét, illetve nyáron a törvény végrehajtási rendelettervezetét tárgyaltuk. Ezeken a tárgyalásokon három szakszervezet, a PSZ, a PDSZ és az MZTSZ, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) és a kormányoldal képviselői vettek részt. Mivel a státusztörvényben jelent meg a kötelező fix heti 24 tanóra, nyilván ezen a tárgyaláson is előkerült a kérdés.
El kell mondani, hogy az NPK is a fix 22 óra mellett kardoskodik, ebben közös véleményen vagyunk. Az államtitkár nem tudta megmagyarázni azt az ellentmondást, hogy nagyon sok, ma is dolgozó pedagógusnak a pályája kezdetén 18 óra volt a heti kötelező óraszám. Aztán lett 20, majd 22, és most 24 az előírás, de a Munka törvénykönyvében még mindig „csak” heti 40 óra a kötelező munkaidő minden munkavállalónak. Miből gondolja azt a magyar kormány, hogy 6 óra, vagyis mintegy 30-35 százalékos óraszám-emelés mellett továbbra is csak 40 órát dolgoznak a pedagógusok hetente? Már a 20 órás kötelező óraszám idején kimutatták: az éppen kitölti a 40 órás munkaidőt (hiszen dolgozatokat is javítani kell, adminisztrálni és sok egyéb teendőt is el kell látni.) Ráadásul ebben a felgyorsult világban már nem működik az, hogy készít valaki egy óravázlatot, és ugyanabban az évfolyamban akár öt-tíz évig fel tudja használni. Rohamosan változnak a körülmények, a diákokat már nem ugyanazokkal a módszerekkel és eszközökkel lehet eredményesen oktatni. Évről-évre meg kell újítani a módszertani repertoárt, különben a pedagógus nem tudja lekötni a diákok figyelmét 45 percig. Vagyis bőven többet dolgoznak heti 40 óránál. Ráadásul a státusztörvényben benne van még az önként vállalt többletmunka fogalma is, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ingyen munka. A kormány nem is óhajtja kifizetni. Nyilván ezzel reagált arra, hogy tavaly a PDSZ jogászának segítségével egy kolléga jogerősen megnyerte a pert, miszerint ki kell fizetni a 96 órán belül elrendelt többletmunkát, mert az nem meríti ki az eseti helyettesítés fogalmát. Ennek alapján, sokan beadták az igényüket erre, és van, aki már meg is kapta a pénzét, van, akinek még bíróságra kell járnia emiatt. Valószínűleg a Klebelsberg Központ is végzett egy gyors számítást, és a többmilliárd forint kifizetése helyett a kormány inkább gyorsan jogszabályt módosított.
Azt tudjuk, hány sztrájkbizottsági tárgyalás volt eddig?
Sok, de nem elegendő… Az biztos, hogy csak akkor voltak ilyen tárgyalások, ha a szakszervezetek kérték. A kormányt egyébként a sztrájktörvény kötelezi arra, hogyha egy szakszervezet sztrájkbizottságot alakít, akkor folyamatosan tárgyaljon, egészen addig, amíg az adott problémára megoldás nem születik, vagy a sztrájkbizottság feloszlatja önmagát.
Ez a kormány nem mondható igazán szakszervezetbarátnak…
Ez egy kormánybarátnak mondható kormány, mert csak magával konzultál…
Ebből a nem szakszervezetbaráti légkörből mi érezhető a sztrájkbizottsági tárgyalásokon?
Kipipálják a „kötelező gyakorlatot”, azt, hogy tárgyalnak a szakszervezetekkel. Ám valójában a kormány képviselője csak a postás szerepét tölti be. Az oktatási államtitkár hátradől, és mindig azt mondja, fölírja, a kormányülés elé terjeszti az észrevételeinket, aztán hozza majd a választ. A tragédia az, hogy lassan két éve olyan emberekkel kell tárgyalnunk, akik nincsenek felhatalmazva döntési jogkörrel. A 2012/2013-as sztrájkbizottsági tárgyalásokon, amikor Balog Zoltán miniszterrel tárgyaltunk, bizony többször kiment a folyosóra telefonálni, feltehetőleg a miniszterelnököt, vagy a legközelebbi munkatársát hívta, hogy ez vagy az az ötlet felmerült, és az mehet, vagy sem, illetve milyen formában mehet. Akkor valódi tárgyalások voltak. Igaz, több óra hosszat, olykor hajnalig tartottak, de érdemi párbeszéd volt. Most nincs ilyen érdemi párbeszéd, hanem az van, amit Totyik Tamás, a PSZ elnöke a minap mondott: „tarthatunk panasznapokat, a problémáinkat ők fölírják, és azonnal biztos, hogy nem kapunk választ, néha még a következő ülésekre sem érkezik elfogadható válasz a kormányoldal részéről”.
Tulajdonképpen mire játszik ezeken a találkozókon a kormány?
A kormány taktikája az, hogy „zárójelbe” tegye a szakszervezeteket, kifárassza őket. De ki kell jelentenem, mi nem fáradunk! Már az is óriási eredmény, hogy két éve a magyar belpolitika vezető híre, hogy mi, illetve mi nem történt az oktatásban. Egy tavaszi felmérés szerint az idén először jelölték meg a fiatalok legfontosabb problémaként az oktatást és az egészségügyet. Eddig ilyen sose volt, eddig őket sem érdekelte. Igenis, ezzel a két évvel elértük azt, hogy egyre szélesebb körben ismerik el, óriási a probléma az oktatásban, és egyre nagyobb együttműködés és összefogás kezd kialakulni. Ez nyilván nem mindig 100 százalékos lángon ég, inkább olyan szinuszgörbe, amely néha ellaposodik, néha kiugrik, de igenis, mi továbbra is vagyunk, és kitartunk! Hozzáteszem, azért a kormányban mindig lehet bízni, hogy az éppen szunnyadó parázsra olajat tud önteni, amitől felélénkül az egész ellenállás.
Törvényileg mennyire próbálja a szakszervezeteket ellehetetleníteni a kormány?
Teljesen. Nemrég látott napvilágot a szakszervezeti tagdíjak beszedésének tervezett módosítása, amiből kiderült, az állam gyakorlatilag mentesítené magát a tagdíjutalási kötelezettség alól. Erre is azt mondta az államtitkár, hogy évek óta szó van róla, de nem hiszi, hogy lesz belőle bármi is. Most pedig olvastuk a salátatörvény-tervezetben. Egyébként ez a kormányreakció is arról szól, hogy mivel a kifárasztásos technika nem működik, most már meg akarja fojtani a közszférás szakszervezeteket, nemcsak az oktatásban lévőket. Magyarul az állam, mint munkáltató, a lehető legrosszabb példát mutatja, ezért szoktuk azt mondani, hogy Magyarországon a legrosszabb munkáltató az állam.
Eddig kétszer nyúltak hozzá ahhoz, hogy ki szedje be a tagdíjakat, mind a kétszer jelentős taglétszámcsökkenést okozott. Mire készülnek a szakszervezetek ez ügyben?
A NER logikáját követve, a legrosszabbra. Most kezdődik az, hogy nemcsak az ágazati szakszervezetek, hanem a konföderációk is keresik a megoldásokat. Nyilván a digitális világban ez egy fokkal egyszerűbb. Ebben a tudatos munkavállalóvá való formálásnak is fontos szerepe lesz: igen, be a szakszervezetbe, adjon mindenki a bankjának állandó átutalási megbízást, vagy amikor megkapja a fizetését, az egy százalékot utalja át a szakszervezetnek. Nem ússzuk meg, hogy ókeresztényi módszerekkel, házról-házra járva, leüljünk a munkavállalókkal beszélgetni. Nemcsak mi, országos vezetők, hanem a megyeiek is. Úgy gondolom, a szakszervezetek megfojtása kormányzati reakció arra, hogy a tavaszi roadshow, amelyet a PSZ folytatott, oda vezetett, hogy hirtelen többszáz új tagunk lett. Ha ez a lendület tovább folytatódik, akkor egy kis visszaesés után stabilizálni, vagy akár növelni is tudjuk a tagjaink létszámát. A kormány szerint a halott szakszervezet a jó szakszervezet. Ám mi, a létező szervezetben jobban hiszünk!
Forrás: hirklikk.hu
