Egy parlamenti irományból derült ki, hogy a kormány tényleg el fogja törölni a pedagógusok közalkalmazotti státuszát, és egy másik jogi státuszt vezetnek be helyette, szúrta ki az Index.

Ander Balázs, a Jobbik parlamenti képviselője korábban fordult írásban Pintér Sándor belügyminiszterhez, a megkeresés lényegi kérdése pedig az volt: valóban eltörlik-e az összes tanár közalkalmazotti jogállását?

Erre hétfőn Pintér nevében Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára válaszolt. Ebben leírja, hogy „a köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról című törvénytervezet célja, hogy létrehozza a köznevelés ágazati sajátosságaihoz igazodó új jogviszonytípust, a köznevelési foglakoztatotti jogviszonyt, amely fenntartótól függetlenül minden köznevelési intézményben dolgozó pedagógus számára biztosítja a foglalkoztatás kereteit”.

Közölte, a törvény a kormány azon szándékát tükrözi, „hogy a pedagógusokra önálló, a hivatás presztízsét is tükröző hivatásrendi törvény vonatkozzon, másrészt egyszerűbbé teszi a jogalkalmazást, mivel az eddigi 3 különálló törvényben (a nemzeti köznevelésről szóló, a munka törvénykönyvéről szóló és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény) lévő foglalkoztatási elemek egyben szerepelnek majd”.

Ezáltal tehát egy, az ágazat sajátosságaihoz igazított saját törvény vonatkozik majd a pedagógusok foglalkoztatására

– fogalmazott Rétvári, aki ezzel elismerte, hogy eltörlik a tanárok közalkalmazotti státuszát.

Az államtitkár azt is hozzátette: a céljuk az, hogy az új törvény javítsa „a köznevelés eredményességét és színvonalát”, és fontosnak látják a minőségi teljesítmény középpontba helyezését. Megjegyezte, az új státusz értelmében megszűnne az a megkülönböztetés is, amely „az állami és az önkormányzati, valamint az egyházi és magánfenntartású intézményeknél dolgozó pedagógusok munkajogi jogállását eddig jellemezte”.

Rétvári elárulta: a tervek szerint a törvény 2023 júniusától léphet hatályba.

Még tavaly ősszel derült ki, hogy a kormány eltörölheti a pedagógusok közalkalmazotti státuszát, de Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor még cáfolta az ezzel kapcsolatos értesüléseket. Azóta viszont a Belügyminisztérium társadalmi vitára bocsátotta a tervezetet, amelyről a pedagógus-szakszervezet képviselői azt mondták, hogy nagyon rossz következményekkel járna.

 Forrás: 24.hu