Hiányos és csak az indulatok csillapítására szolgál a pedagógus szakszervezetek szerint az, amit Novák Katalin a TV2-nek adott interjújában mondott. A köztársasági elnök ugyanis kijelentette: függetleníteni kellene a tanárbéreket az uniós forrásoktól. Egy másik szakszervezeti vélemény szerint a kormány kettős szereposztásban játszik. Az ATV Híradó riportja.

"Függetlenül minden európai uniós vagy egyéb forrástól és gazdasági nehézségtől, meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a pedagógusok a nekik járó anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesülhessenek Magyarországon"

- így fogalmazott a pedagógusok béremeléséről a TV2-nek adott karácsonyi Interjújában Novák Katalin köztársasági elnök. Ez szemben áll azzal, amit korábban Orbán Viktor mondott. Ugyanis a miniszterelnök a novemberi parlamenti ülésen úgy fogalmazott, hogy csak akkor tudják jelentősen megemelni a pedagógusok bérét, ha Magyarország megkapja az uniós forrásokát. A köztársasági elnök kihangsúlyozta, "egyenrangú, korrekt viszonya van a miniszterelnökkel, rendszeresen, érdemben tárgyalnak egymással."

Én azt gondolom, hogy ez egy kettős szereposztás a kormány részéről

- mondta az ATV Híradójának Totyik Tamás a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, aki szerint a Novák Katalin által elmondottakból látszik, hogy a köztársasági elnök ha kell, ütközést is vállal a kormány politikájával. Azonban úgy véli, mindez csak az indulatok csillapítására szolgál. Az alelnök úgy látja, hogy amit Novák Katalin elmondott "szép, de hiányos". Ugyanis a PSZ december közepén egy oktatási nemzeti kerekasztal létrejöttét kezdeményezte, de erről szó sem esett az interjúban.

Ma jelenleg ő az egyetlen egy olyan átfogó személy, aki ért valamennyire, vagy látta az oktatás helyzetét, ért is hozzá és én úgy gondolom, hogy a pozíciójánál fogva arra méltó lenne, hogy ezt a folyamatot elindítsa és ő még hitelesen is tudná képviselni, ezt a helyzetet

- hangzott el az ATV Híradójában.

Az, hogy Novák Katalin szerint függetleníteni kell az uniós forrásoktól a pedagógusok béremelését, Nagy Erzsébet szerint egybecseng mindazzal, amiért ők harcolnak már hosszú ideje. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete mielőbbi részleteket vár a pedagógustársadalom jövőjét illetően.

A szakszervezet ügyvivője hozzátette, az a probléma, hogy nem tudják, ez az ütemezés pontosan hogyan is zajlana, mivel az uniós pénzek bizonytalansága jelenleg is fennáll. Kiemelte, "de az, hogy ettől teszi függővé egy kormány azt, hogy béremelést ad a továbbiakban vagy sem, ebben ez az igazán felháborító és teljességgel indokolatlan, amiben ezek szerint Novák Katalin is mellettünk áll".

Azt mindkét szakszervezet megerősítette az ATV Híradójának, hogy a megmozdulások jövő évben is folytatódnak. Január másodikán indul a Tudás menete, ahol hat napon keresztül gyalogolnak a résztvevők a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól Budapestre, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumig. Jelenleg pedig a két szakszervezet egyeztetést folytat egy, az általános iskolások felvételije utáni időszakra tervezett hosszabb időtartamú sztrájkról. Ennek részletei azonban egyelőre nem tisztázottak.

Forrás: ATV