Az eredmények önmagukért beszélnek: 33 cég 903 munkatársa próbálta ki fél éven át, hogy milyen heti négy napot dolgozni.

A programban részt vevők fizetését nem csökkentették: 27 cég töltött ki kérdőívet a programmal kapcsolatosan – egyikük sem tervezi, hogy visszatérjen a megszokott ötnapos munkahéthez. Az alkalmazottak közül 495 töltötte ki a kérdőívet: 97 százalékuk hasonlóan nyilatkozott, szívesen megmaradna a heti négy napnyi munkánál – írja a CNN alapján az Infostart.

Főként amerikai és ír vállalatok próbálták ki a négynapos munkahetet, produktivitás és teljesítmény terén 10-ből 9 pontot adtak a próbaidőszak alatt tapasztaltakra. Az alkalmazottak ugyanilyen pozitívan nyilatkoztak a programról, és a stressz, a fáradtság, az álmatlanság és a kiégés alacsonyabb szintjéről, valamint a fizikai és mentális egészség javulásáról számoltak be.

Jövedelmezőbb vállalatok, kiegyensúlyozott munkavállalók

A felmérés szerint az átlagos bevétel 38 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Juliet Schor, a Boston College szociológiaprofesszora és a kísérlet vezető kutatója elmondta, hogy a munkavállalók nem számoltak be a munka intenzitásának növekedéséről.

Ez arra utal, hogy a munka átszervezésének stratégiája sikeres volt, és a teljesítményt nem azzal érték el, hogy a négy napban megfeszítetten dolgoztak, ami nem fenntartható és nem is kívánatos

– mondta.

Jon Leland, a program egyik résztvevője, a Kickstarter crowdfunding-oldal stratégiai vezetője szerint ebben a munkaszervezési módban mindkét fél nyer.

"A négynapos munkahét átalakította a működésünket és az embereinket. A munkatársak koncentráltabbak, elkötelezettebbek lettek, ami segít nekünk abban, hogy jobban elérjük a céljainkat, mint korábban" – nyilatkozott.

Magyarországon a Magyar Telekom indított hasonló programot nyáron, melyben 150 munkavállalójuk dolgozik heti négy napban. Az eredetileg négy hónapra tervezett kísérletet meghosszabbították, februártól pedig már 300 dolgozóval vágnak bele a tesztelés új szakaszába.

 

Forrás: napi.hu