Miközben a parlament megszavazta a szociális törvény módosítását, mellyel az állam az egyénre hárítja a gondoskodás felelősségét, a parlament előtt hullazsákokba bújva szemléltették szociális dolgozók, milyen következményekkel járhat a törvénymódosítás. A Mérce írása.

Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársának elmondása szerint a szociális dolgozók eddig is rengeteg értelmetlen áldozattal és halállal találkoztak munkájuk során, a mostani átgondolatlan törvénymódosítás pedig további áldozatokat fog követelni. Négy szempontot emelt ki:

  • az új szociális törvény a legutolsó helyre sorolja az államot a szociális biztonság felelőseként, a család, az önkormányzat és az egyház mögé

  • a szociális vetítési alap bevezetésével leválasztják a szociális segély összegét az öregségi nyugdíjminimumról, aminek következményei beláthatatlanok

  • a nevelőcsaládok juttatásait nem emeli érdemben a törvénymódosítás

  • a szociális törvényen túl az egészségügyi törvény módosítása is nehezíteni fogja a szociális dolgozók munkáját, mivel a módosítás a fekvőbeteg szakellátás ápolási osztályain fekvő ellátottakat a szociális ágazat hatáskörébe utalja át, ráadásul fizetőképessé teszi

Ezután Kovács Vera felolvasta a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének levelét, melyben az egyesület kifejezte a szolidaritását a törvénymódosítás jövőbeli áldozataival.

A parlamenti zárószavazáson 134 igennel, 54 nemmel és tartózkodás nélkül fogadták el a képviselők a törvényt. Az MSZP, az LMP és a Párbeszéd is módosító javaslattal éltek, a kormánytöbbség mindegyiket leszavazta.

A módosítás ellen korábban maratoni, 22 órán át tartó parlamenti vitával is tiltakoztak ellenzéki képviselők. Az éjszakába nyúló vita során nem született érdemi válasz arra, miért módosítja a szociális törvényt a kormány. Később salátatörvény formájában további módosításokat csempésztek a törvénybe, melyekről úgyszintén nem folyt érdemi egyeztetés vagy vita.

Forrás: Mérce