Hétfőre ismét közgyűlést hívtak össze a tavaly május óta törvénytelenül működő Dunaferrben, hogy megválasszák a cég vezetését, ám a vasművet önkényesen működtető Jevegnyij Tankiljevics egyszerűen nem engedett be senkit a gyár épületébe. Az közgyűlést végül a Dunaújvárosi Munkásművelődési Központban tartották, ahol megválasztották az új vezető testületet.

A közgyűlést az ISD Dunaferr Zrt. 99,6 százalékos tulajdonosa, a Steelhold Ltd., illetve annak képviselője,  Dr. Bencze Bálint magyar ügyvéd hívta össze november 21-ére. Maksym Nelin, a Steelhold igazgatója szerint a vasmű túlélése a tét, ugyanis  Dunaújvárosban mindenki tudja, hogy mindkét kohó és az acélmű is áll, a hengerművek több hónapja alig-alig működnek, és ha a szénszállításért nem fizetnek napokon belül, akkor a kokszolóblokkokat is leállíthatják, ami technológiailag lehetetlenné tenné az újraindításukat. Kitér arra is, hogy a dolgozók béreit jogellenesen, megint csak részben fizették ki. Ezért nem mellesleg a vezetés a szakszervezetet okolta, pusztán mert az tájékoztató kampányt szervezett a munkavállalók számára, hogy tisztában legyenek a cég körüli helyzettel. ami jogellenes volt. A közgyűlésen a dolgozók képviseletében a szakszervezet is részt vett.

Tankiljevics, a gyár önjelölt cégvezetője azonban vitatja, hogy jogosan hívták-e össze a közgyűlést, ezért nem engedett be senki a gyár területére.

A Mérce Bencze Bálinttal is beszélt az helyszínen. Az ügyvéd elmondta, a cégnél jelenleg törvénysértő állapot áll fenn, ugyanis a Dunaferrnek nincs törvényes képviselője, nem működik az igazgatósága, sem a felügyelő bizottsága. A cégbíróság  felügyeleti eljárást folytatott, melynek keretében feljogosította a Steelhold részvényesét, hogy hívja össze a közgyűlést. Bencze hpozzátette, szerinte Tankiljevics semmilyen módon nem jogosult a cég vezetésére. A képviselő birtokvédelmet kért a városi jegyzőtől, a rendőrségtől pedig azt kérte, hogy biztosítsák az épületbe való bejutást, megkeresésére azonban nem kapott választ. A polgármester szintén nincs a helyszínen, amely az ügyvéd szerint arról árulkodik, hogy a város vezetése nem törődik a vasgyári munkavállalók sorsával.

Bencze kijelentésével kapcsolatban megkerestük Dunaújváros önkormányzatát, hogy megtudjuk, a polgármester miként reagál az ellene felhozott vádakra. Amint válasz érkezik, cikkünket frissítjük.

,,A közgyűlést mindenképp megtartjuk, a vezetőség megválasztásra fog kerülni”

– tette hozzá.

A közgyűlést végül a Dunaújvárosi Munkásművelődési Központban tartották, ahol megválasztották a vezetőség új tagjait. A megszavazott vezérigazgató, Lukács Péter a a közgyűlést követő sajtótájékoztatón a bizalom visszaállításáról beszélt. Hozzátette, a környékbeli hatóságokat és a városvezetést is meg fogják keresni, hogy támogassák az új vezetőséget.

A közgyűlésen  Molnár László, a szakszervezet vezetője is részt vett, aki Mérce kérdésére elmondta, a kollektív szerződés visszaállításáról nem volt szó a megbeszélésen. Hozzátette, az elmúlt évek „ámokfutása” miatt rengeteg szakember távozott a Dunaferrtől. A törvényellenes részlet kifizetések miatt sok dolgozó azonnali hatállyal felmondott, így a munkavállalók száma jelenleg 4000-4200 fő körüli a cégben. Éppen ezért a mai közgyűlésen a Steelholding képviselője sürgette a munkaválalók bizalmának visszaállítását, amely szerinte a szakszervezet intenzívebb bevonását is jelenti a döntéshozásban.

Nehezíti a helyzetet, hogy a kohók leállása miatt sok dolgozót szabadságra küldtek, ám ha 8-10 napon belül nem indítják újra őket tönkremennek, ez pedig százmilliárdokban mérhető kárt jelentene a Dunaferrnek.

Amint arról korábban beszámoltunk, szeptember végén kokszhiányra hivatkozva leállították a Vasmű kettes számú (akkor egyedüliként működő) kohóját, amivel egy hétre az üzem termelése teljesen leállt. A dolgozók a leállásról a hírekből értesültek.

A gyárban már tavaly év végén is kényszerleállásra kényszerültek, az akkor még éppen csak kezdődő energiaválság miatt. A Dunaferr az elmúlt években elsősorban azzal került be a hírekbe, hogy bizonytalan volt, melyik – ukrán, avagy orosz kötődésű – gazdasági érdekcsoport vezeti a céget valójában, illetve a vezetőség nem volt hajlandó tárgyalni a szakszervezettel a kollektív szerződésről, de még a béreket is csúsztatva fizette ki. A helyzet rendezése érdekében végül az államnak is be kellett avatkoznia.

Forrás: Mérce