Az energiaválság következtében olyan változások érik a munkaerőpiacot Magyarországon, amelyhez hasonlót még a pandémia idején sem tapasztaltak a szakértők. Míg a járványügyi előrejelzésekre alapozva lehetett látni a válság végét, most senki nem tudja megjósolni, hogy pontosan meddig tart az árak emelkedése.

Lépéskényszerben vannak a vállalatok, de a munkavállalók elvárásai is megváltoztak. A juttatási csomagok helyett egyértelműen a nettó alapbér lett a tárgyalások döntő eleme, egyes pozíciókban néhány hónap alatt már több mint 20 százalékkal nőtt a jelöltek bérigénye. Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató Kft. ügyvezetője foglalta össze, mit tapasztalnak jelenleg a magyar munkaerőpiacon.

Iparáganként eltérő következmények: a turizmusban pusztíthat az energiaválság, de vannak győztesek is

Az elmúlt pár hónapban mindenki számára világossá vált, hogy az energiaválság következtében elsősorban azok a területek kerültek különösen nehéz helyzetbe, ahol a szektor egyrészt nagyon kitett az árváltozásnak, másrészt a működésük nagymértékben függ az emberek anyagi helyzetétől. Ilyen például a turizmus és vendéglátás.

„Naponta olvasni a híreket, hogy mely szállodák, éttermek zárnak be. Véleményem szerint januártól várható egy nagyobb mélyrepülés: addig még elmennek az emberek a befizetett wellness hétvégékre és jön a karácsony, a szilveszter is. A hotelek, vendéglátóhelyek próbálnak addig kitartani. Utána szinte biztos, hogy egyszerre lesz egy nagyobb elbocsátási hullám, és rengetegen kezdenek majd munkát keresni” - véli Mihályi Magdolna, a Jobtain ügyvezetője.

Egyértelmű továbbá, hogy az olyan energiaigényes iparágak, mint például az autógyártás vagy a műanyagfeldolgozás is nagyon megszenvedheti az energiaválságot. Mindeközben érezhető a piacon egy olyan hangulat is, hogy nem lehet a végletekig tartani ezt a helyzetet és jövő tavasszal akár pozitív trendforduló is jöhet.

„A jelenlegi helyzetben is vannak olyan iparágak, amelyeknek rendkívül magas a létszámigényük. Ezek többnyire az energiamegtakarításhoz kapcsolódó termékeket gyártó vállalatok. Természetesen ezeken a területeken most tapasztalható egy nagy felívelés, ami hosszútávon is állandósulhat. Emellett munkaerőhiány tapasztalható a kereskedelmi szektorban és a feldolgozóiparban is” – mondja a szakértő.

Veszélybe kerülhet a munkáltatók hírneve

Egy munkáltatónak folyamatosan figyelnie kell arra, hogy erősítse jó hírnevét. Különösen fontos, hogy hogyan viselkedik egy cég válsághelyzetben, hogyan kezeli például a létszámleépítést. Megtett-e mindent azért, hogy elkerülje ezt a helyzetet? Mennyire kezeli professzionálisan az elbocsátásokat, és veszi figyelembe a következmények emberi oldalát?

„Munkaerő-kölcsönző cégként mi általában egészen pontos képet kapunk ezekről a helyzetekről. Azon dolgozunk ilyenkor, hogy a munkavállalók minél hamarabb, lehetőleg már a munkaviszony megszűnését követő napon munkába állhassanak máshol” – hangsúlyozza Mihályi Magdolna. Hozzáteszi: a tapasztalatok most azt mutatják, hogy a munkáltatók nagyobb része első lépésben igyekszik az elbocsátások helyett inkább átszervezéssel megtartani a munkaállományt.

Az első nagyobb COVID hullámok után kiderült ugyanis, hogy az azonnali leépítéseket követően nagyon nehezen találtak újra megfelelő munkaerőt a cégek. Fontos lenne most is inkább hosszútávon gondolkodni, de a piac eddig azt mutatja, hogy ezt a jelenlegi helyzetben nem minden vállalat tudja megtenni.

Az energiaválság megsokszorozta a nettó alapbér jelentőségét

A jelenlegi gazdasági körülmények között a HR szolgáltatók egy egészen új helyzetbe kerültek. A cégek próbálják gazdaságilag fenntartható szinten tartani, a leendő munkavállalók pedig minél feljebb tolni a nettó bérigényeket. Különösen igaz ez a szellemi munkaerőre. Az egy évvel ezelőtti bérekhez képest átlagosan körülbelül 20 százalékkal magasabb nettó bért kérnek a jelöltek a Jobtain tapasztalatai alapján.

A bérigények emelkedése miatt előfordul az is, hogy egy cég a jelentkezők körülbelül 60 százalékával nem tud leülni tárgyalni, mert egyszerűen nem összeegyeztethetőek az elképzelések.  „HR tanácsadóként próbáljuk közelebb hozni egymáshoz a feleket, különösen akkor, ha azt látjuk, hogy nagyon illene egymáshoz a cég, a pozíció és a leendő munkatárs. Nekünk például van egy egyedi, bár sokak szemében inkább kockázatosnak tűnő bevált gyakorlatunk.

Bizonyos állások, pozíciók esetében lehetőséget adunk a jelöltnek, hogy egy hétig kipróbálhassa magát a cégnél. Ez mindkét fél számára előnyös: a munkáltató megnézheti élesben, hogy valóban megfelel-e az elvárásainak a jelentkező, a jelöltek pedig szintén könnyebben dönthetnek, hogy elvállalják-e a munkát vagy sem. Nyilván vannak ennek kockázatai, de profin kell kezelni a helyzetet. Így csak előnye származik belőle mindkét oldalnak és a bértárgyalások esetén is rugalmasabbak a felek” – emeli ki Mihályi Magdolna. 

A munkaerő-kölcsönző cégek versenye is tovább élesedik

A HR szolgáltatók iparágában az egyik legnagyobb kihívás, hogy mindig más és más környezethez és igényekhez kell alkalmazkodni.

Ezek a cégek is versenyeznek egymással, mindenki szeretne kitűnni a mezőnyből, főleg ebben a gyorsan változó piaci helyzetben.

„Naprakésznek kell lenni, a felmerülő kérdésekre azonnal reagálni, különben a működésünk kerülhet veszélybe. Mindig előre tekintünk, és a partnereink el is várják tőlünk, hogy hiteles információkkal segítsük őket.

A kiszolgáló szerepből mára a HR szolgáltató cégek inkább egy szakértő-tanácsadó partnerré alakulnak. A cégek el is várják, hogy tanácsokkal lássuk el őket például olyan kérdésekben, hogy mivel tehetik vonzóbbá magukat a munkaerőpiac számára.”  – számol be tapasztalatairól a szakértő.

Előtérben az emberi oldal

A felelősség kérdése is kiemelten kezelendő, különösen igaz ez a munkaerő-kölcsönző cégekre. A minősített státusznak köszönhetően ezek a vállalkozások nagyobb mozgásteret élvezhetnek, egyszerűbb számukra az adminisztráció, gyorsabban tudnak végig vinni ügyeket, mint azok a cégek, akik nem rendelkeznek ezzel a státusszal.

Ugyanakkor jóval nagyobb ellenőrzés mellett végzik a munkájukat is, így az előírások és jogszabályok tűpontos betartása a munkájuk alapja kell, hogy legyen. Ehhez jön hozzá a cég egyéni felelőssége, ami a behozott külföldi munkavállalók esetében még jelentősebb mértékű.

„Nálunk például kiemelt kérdés, hogy a külföldi munkavállalókat segítsük a beilleszkedésben, tehát nem csak munkát és szállást intézünk nekik. Megmutatjuk, hol érdemes vásárolni, merre van a piac, milyen kikapcsolódási lehetőségek vannak a közvetlen közelükben, sokszor a hétvégéinket sem sajnálva erre az apró figyelmességre. Ezek a gesztusok a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabbá váltak.

Biztosítani kell a külföldről érkezőket arról, hogy jó helyen vannak, maradjanak Magyarországon. Gondoskodunk arról, hogy legyen munkájuk és a megélhetésük ne kerüljön veszélybe” – összegez Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató Kft. ügyvezetője. 

 

Forrás: profitline.hu