A Népszava által közzétett egészségügyireform-javaslat a teljesítményalapú bérek bevezetését is tartalmazza: ezáltal a teljesítmény függvényében az orvosok és az ápolók bére negyven százalékkal is nőhet, és húsz százalékkal is csökkenhet.

2028-ig felszámolnák az 1200 főnél kevesebb főt foglalkoztató háziorvosi praxisokat, a körzethatárokat pedig az Országos Kórházi Főigazgatóság szabná meg – írja az egészségügyi reformjavaslat végleges változata. A laborvizsgálatokat pedig egyetlen állami intézményre, a Nemzeti Orvoslaboratóriumi Diagnosztika Nonprofit Kft.-re bíznák. 

A törvény az eddig érvényben lévő bérezési rendszeren is módosítana, az alap- és középfokú végzettséggel rendelkezők 32 százalékos, a diplomások pedig 55 százalékos béremelést kapnának. A centrumkórházak szabadon mozgathatnák a munkavállalókat, a bérek pedig a teljesítmény függvényében változnának, emiatt akár húsz százalékkal is csökkenhet az orvosok és az ápolók bére. 

Soós Adrianna szerint ez elfogadhatatlan, a szerződést pedig sürgősen módosítani kell. 

Az alapbérek visszavétele csak szerződésmódosítással lenne lehetséges, és az oda vezetne, hogy megint elveszítenénk sok embert az egészségügyből

– mondta a Független Egészségügyi Szakszervezet. A DK egészségügyi szakpolitikusa szerint már most is túl sokan hiányoznak a szakmából. A belügyminisztérium terve szerint racionálisan osztanák el az erőforrásokat, Komári Zoltán azonban kételkedik a terv sikerességében. 

Nem látom benne azt a koncepciót, hogy ez a rendszer jobban működne, mint ahogy jelenleg működik. A mai rendszernek két hibája van, egyrészt alulfinanszírozott, másrészt kevés benne a szakember

– fogalmazott a politikus és háziorvos. Az ATV híradójának nyilatkozó egészségügyi szakember szerint a koncentrált ellátás több utazást is fog jelenteni. 

Az egészségügyi dolgozók vezényelhetők lesznek, ami azt jelenti, ha éppen a centrumkórházban van rájuk szükség, akkor ott fognak dolgozni, ha pedig a szakrendelőben, akkor ott fognak dolgozni – magyarázta Rékassy Balázs, orvos, egészségügyi közgazdász. 

A módosítás értelmében a tartós ellátásra szorulók ellátását és az ehhez tartozó infrastruktúrát átadnák a szociális szférának, az orvosi ügyeletet pedig az Országos Mentőszolgálat szervezné. „Az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy az Országos Mentőszolgálat egységes sürgősségi ügyeleti rendszere jól működik Hajú-Bihar megyében. A program országos kiterjesztéséről egyelőre nem született döntés” – kommentálta a hírt a szervezet. 

A Magyar Orvosi Kamara úgy nyilatkozott a csatornának, hogy jelenleg vizsgálják a módosítást, mert öt nap múlva írásba kell foglalni a szakmai álláspontjukat. 

 

Forrás: Index