November 12-től 366 postahelyen fog szünetelni ideiglenesen a szolgáltatás, mivel a rendkívüli takarékossági intézkedések az állami vállalatot is érintik – jelentette be Simon Csilla, a Magyar Posta megbízott vezérigazgatója egy pénteki háttérbeszélgetésen. A Portfolio beszámolója szerint azt is közölte, hogy nem ezzel a lépéssel összefüggésben, hanem más okból kifolyólag csoportos létszámleépítésbe kezd az állami vállalat. A Mérce cikke.

Simon Csilla a döntés hátteréről elmondta, a Magyar Postára is vonatkozik a 25%-os megtakarítási rendelet az energiafelhasználásra vonatkozóan, ezt pedig csak „takarékossági intézkedésekkel” tudják biztosítani. Emlékeztetett, a fővárosban már október 8-tól szünetel 35 alacsony forgalmú posta működése.

A mostani döntés értelmében november 12-től 210 település 366 postahelyén fog ideiglenes szünetelni a szolgáltatás.

Ezek közül 101 településen, ahol működik másik posta, ott a fennmaradó szolgáltatóhelyek megemelt kapacitással és több kiszolgálópulttal fogadják az ügyfeleket. 109 településen, ahol ez a lehetőség nincs meg, ott mobilposta szolgáltatással pótolják a kiesést.

A cégvezető jelezte, hogy az új energiahelyzet 15 milliárd forintos többletkiadást jelent az állami vállalat számára, ennek a háromnegyedét a postahelyek kiszolgálása viszi el – így az ideiglenes bezárásokkal jelentősen tudnak spórolni. A szünetelő postákon dolgozó mintegy 740 főt átirányítják a várhatóan megnövekedő forgalommal működő közeli kiszolgálóhelyekre.

A Mérce úgy értesült, hogy egyes településeken a munkavállalók előbb tudták meg, hogy a munkahelyük ideiglenes bezár, semmint azt a felettesük közölte volna. Ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy a foglalkoztatottakkal nem közölték, hogy az ideiglenes bezárás milyen időtartamra szól.

A Portfolio beszámolója szerint az ideiglenes bezárások a postával érintett települések 10%-át érintik, de az ügyfelek 87%-nál az intézkedés „semmit sem fog jelenteni”.

A Magyar Posta jelenleg 2596 postával rendelkezik 2044 településen, továbbá 1154 településen látja el mobilposta útján a postai szolgáltatásokat, melyből 949 településen háznál felvételt végző mobilposta, 205 településen elérhetőségi ponton felvételt végző mobilposta biztosítja a szolgáltatást. Simon Csilla elmondta, ha a jogszabály követnék, akkor a 2596 posta helyett mindössze 1600 lenne az országban.

A vezérigazgató a lap beszámolója szerint egy másik bejelentést is tett:

az irányítás-szolgáltatás területén 4600 kolléga dolgozik jelenleg, közülük 300 munkavállalót bocsátanak el a csoportos létszámleépítés keretében.

A 2023 január elején várható felmondások Budapesten több mint 150 főt, Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig várhatóan több mint 30-30 főt fognak érinteni. Simon Csilla kiemelte, nem a kézbesítő és kiszolgáló személyzet létszámában lesz változás, a végrehajtásban nincs elbocsátás, ott továbbra is keresnek embereket, a most elbocsátott munkavállalóknak felajánlanak pozíciókat ezeken a területeken.

Kiemelte, a tömeges elbocsátásnak nincsen köze az energiaválsággal kapcsolatos döntéshez, a létszámleépítésre attól függetlenül „racionalizálás” keretében kerül sor.

A szakszervezetet derült égből villámcsapásként érte a bejelentés

Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének (POFÉSZ) alelnöke lapunk megkeresésére elmondta, az elbocsátások jogszerűek, mivel hatékonyságra hivatkozva történik a leépítés, így megakadályozni nem lehet. A szakszervezetnek a kollektív szerződés szerint véleményezési joga van az ügyben, de a Munka törvénykönyve az üzemi tanácsot jelöli ki tárgyaló félnek.

Amint arról korábban beszámoltunk, a POFÉSZ és a Kézbesítők Szakszervezete (KÉSZ) a megemelkedett rezsiköltségek és a magas infláció miatt válságkompenzációt kért a Magyar Postától, mint munkáltatótól, de ezt az állami vállalat elutasította. Azzal kapcsolatban, hogy a tárgyalások során nem említette-e a munkáltató, hogy a fenti lépésekre készül Pfeifer Tamás elmondta, ma délben egy tájékoztatón értesültek a döntésekről:

„Derült égből villámcsapásként hatott”

– fogalmazott, hozzátette, ma is kérték a kompenzációt, ami pozitív kommunikációként hatott volna, de a munkáltató elmondta, hogy a megemelkedett rezsiköltségek miatt és tulajdonosi (állami) engedély híján erre nincsen lehetőség.

Az ideiglenes bezárásokkal kapcsolatban elmondta, ezek határozatlan idejűek. Arról, hogy a másik postafiókokba átterelt dolgozók számíthatnak-e valamiféle térítésre elmondta, ezt egyénileg kell vizsgálni, a Munkatörvénykönyve ismerteti azokat az eseteket amikor erre igényt tarthatnak.

Elmondta azt is, a munkáltató tájékoztatása szerint a 35 fővárosi postahely és két telephely bezárása nem volt elegendő a 25%-os csökkentési cél eléréséhez, ezért volt szükség a további lépésekre.

Forrás: Mérce