Idén ősszel indul először a hét egyetemen meghirdetett, Z-szakként emlegetett természettudomány-környezettan tanári képzés, ám hiába a komoly reklámkampány, nem volt túl népszerű a képzés a jelentkezők között, írja az Eduline. 

Az oktatási szakportál a felvételi statisztikák alapján azt írja:

 Az osztatlan, tíz féléves képzésre tizenhárman, az ennél jóval rövidebb mesterképzésre huszonhatan jutottak be a Z-szakra.

A szakot egyébként azzal népszerűsítették, hogy Z-generációra szabott módszerekkel, gyakorlatorientáltan oktatnak majd, a hallgatók sokat tanulhatnak olyan fontos témákról, mint az ökológiai fenntarthatóság. A képzést elvégzők a felső tagozatosoknak biológiát, fizikát, kémiát és természettudományt taníthatnak, a középiskola kilencedik és tizedik évfolyamán pedig természettudományt.

A képzés egyik ötletgazdája egyébként korábban egy interjúban úgy fogalmazott,

ennek az új típusú természettudományos képzésnek a létrehozása egyértelmű szándéknyilvánítás arra, hogy nem kívánjuk tovább a páholyból nézni, hogyan mállik szét a rendszer alattunk.

 

Forrás: 24.hu