Minden ötödik oktatási intézményben van olyan, aki pedagógus képesítés nélkül tanít – ezt a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke mondta Híradónknak. Az érdekképviseletek szerint jóval 10 ezer feletti a pedagógushiány, így már van, ahol annak is örülnek, ha találnak olyan szakembereket, akik valamennyire kapcsolódnak még az adott tantárgyhoz. Ha nem sikerül két nap múlva megállapodni a kormánnyal, szeptemberben folytatják a sztrájkot. Az atv.hu írása.

Három és fél hét múlva kezdődik az iskola, ám a Híradónknak nyilatkozó Dóra, aki 8 éven át német és angol nyelvet tanított egy gimnáziumban, már nem tér vissza a katedrára: áprilisban döntötte el, hogy felmond.

„Belülről jól látjuk, hogy a jelen rendszer mit gondol az oktatásról, az oktatásügyről. Nagyon jól látjuk, hogy borzasztóan rossz irányba megy az egész” – fogalmazott Erdőgyaraki Dóra, aki szerint április 4-én kiderült, hogy „alsó hangon még legalább 4 évig ugyanígy lesz.” 

„Ehhez én már nem asszisztálnék” – jelentette ki.

Elege lett a hónap végi matekozásból is, hogy mire elég még a fizetés.

„Két gyereket nevelek, svájci frank alapú lakáshitelem van, és nem ezért van nekem három diplomám, hogy aztán azon kellejen gondolkodni hó végén, hogy azt a hamburgert még meg tudom-e venni a fiamnak”

– fogalmazott a pályaelhagyó pedagógus.

„A működőképesség határát súrolja most már a köznevelési rendszer” – a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint minden ötödik oktatási intézményben van olyan, aki pedagógus képesítés nélkül tanít.

„Tudunk olyanról, hogy a labdarúgó edző – és ez még a jobbik eset– a labdarúgó edzői végzettséggel testnevelés órát tart. De tudunk olyanról is, aki idegenvezetőként dolgozott, és ez is a jobbik esetek közé sorolható, és nincs pedagógus diplomája, és idegen nyelvet tanít”

 – emelte ki Toyik Tamás.

Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja közölte: azt látják az álláshirdetésekben, hogy tizenegyezer felé közelít a meghirdetett üres álláshelyek száma.

A pedagógusok viszont már készülődnek – Nagy Erzsébet szerint ugyanis így már nem folytatódhat a munka.

„Ha nem lesz most 10-én a következő sztárjk-tárgyaláson látható béremelésről szóló ajánlat, egészen biztos, hogy szeptember 1-től folytatni fogjuk a sztrájkot, és nagyon sok kollégánk bejelentette, hogy a polgári engedetlenségbe is beleáll”

 – árulta el Híradónknak.

Nagy Erzsébet arról is beszámolt: elkezdenek egy akciót, amelyben iskolánként mutatják majd meg hogy az adott intézményben milyen szakemberhiány van.

Forrás: ATV