"Van egy pont, ahol már egyáltalán nem éri meg ezt a rengeteg túlmunkát – egyébként mérsékelt anyagi elismerés mellett – vállalni az egészségügyi szakdolgozóknak" – mondta Soós Adriána, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke a Reggeli gyorsban.

"Az egészségügyben korábban megindult, kedvezőtlen folyamatok nem álltak és nem állnak meg. Sőt. A  világban zajló más események miatt magasra került ingerküszöböt mégis átütő egészségügyi témájú hírek az ellátás fokozódó nehézségeiről szólnak, egy-egy osztály vagy részleg átmeneti bezárásáról, a várólisták nagy mértékű hosszabbodásáról.  A nyilvánosságig eljutó rész azonban csak a jéghegy csúcsa" – írja a Magyar Orvosi Kamara (MOK).

Soós Adriána elmondta, hogy míg a munkaerőpiacon felértékelődtek azok a munkahelyek, ahol nem kell folyamatos munkát végezni, kevesebb tudással és tanulással el lehet látni a feladatokat, addig az egészségügyben ez pont fordítva van: hétvégén, vasárnap, ünnepnapokon és éjszaka is dolgozni kell. "Egyre többet kell tudni ahhoz, hogy a gyógyító munkát az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók el tudják végezni, ugyanakkor az anyagi elismerésükben ez a többlet, felelősség és sok egyéb más körülmény nem jut kifejezésre. Ebből adódik, hogy nagyon sokan elhagyják a szakmát, így akik maradnak, azoknak egyre többet kell dolgozniuk, ami szintén felgyorsítja az elvándorlási folyamatot, hiszen van egy pont, ahol már egyáltalán nem éri meg ezt a rengeteg túlmunkát – egyébként mérsékelt anyagi elismerés mellett – vállalni. Ez oda fog vezetni, hogy be kell majd zárni gyógyító helyeket, mert nem lehet kiállítani azt a minimum létszámot sem az adott helyen, ami ahhoz kell, hogy ott érdemben gyógyító munka folyhasson. Ezt felerősíti az is, hogy a nyári időszakban a kollégák – a Covid és a szakszerűtlenül előkészített rendeletek miatt évek óta felhalmozódó – szabadságát ki kell adni" – mondta a FESZ elnöke.

A szakember szerint ezt a folyamatot az egészségügyi dolgozók tisztességes bérezésével meg lehetne állítani, a pályakezdők elhelyezkednének a hazai egészségügyi ellátásban, illetve a már dolgozók nem azon törnék a fejüket, hogyan lehetne minél gyorsabban lelépni, mert az a helyzet már nem tartható.

Az egészségügyi dolgozók egy részét igen hátrányosan érinti a KATA eltörlése is. A vállalkozói forma döntő részben anyagi okokra és az egészségügyi munkavállalás rugalmatlanságaira vezethetők vissza. Sokkal magasabb bér mellett sok eddigi KATÁS vállalna főállású vagy részmunkaidős munkát úgy, hogy ne legyen szükség egy vállalkozással bíbelődni. Lehet attól tartani, hogy a megváltozott feltételek mellett sokan nem akarnak kevesebb pénzért vagy kötöttebb formában dolgozni az egészségügyi vagy a szociális ellátó rendszerben. "Ezt a helyzetet rendezni kell. Nagyon sok helyen egyszerűen ellehetetlenül az ellátás, mert amikor száz kilométereket kell menni a mentőknek az egyik kórházból a másikba, az már életveszélyes is lehet egy súlyos állapotban lévő beteg esetén" – mondta Soós Adriána, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

 

Forrás: Klubrádió