A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (RDSZ) tiltakozik a százezreket hátrányosan érintő, kisadózókra vonatkozó törvény elfogadása és bevezetése ellen, amelyet ismét bármiféle egyeztetés nélkül, kivételes tárgyalási folyamatban, elképesztő sebességgel fogadtatnak el a kormányzó többséggel - adta hírül a szervezet.

 

 

kisvállalkozók tételes adójának (kata) nyár végi gyakorlati kivezetése nemcsak az ilyen módon adózókat, de mindenkit érint, aki olyan szolgáltatásokat vesz igénybe, amelyeket a kata szabályai szerint adózók látnak el, mivel ezt az adózási formát közel félmillió egyéni vállalkozó választotta.

Ez a törvény több tízezer oktatásban dolgozót is érint, akik a bérüket egészítették ki egyéni vállalkozói tevékenységgel, főként mellékállású kisadózóként - írta a PDSZ.

A törvénytervezet benyújtását nem előzte meg semmiféle társadalmi egyeztetés. A jogszabály tartalmában és formájában is szedett-vedett és láthatóan nincs arra sem figyelemmel, hogy ennek év közbeni hatálybalépése milyen következményekkel jár mind az egyének, mind a társadalom egésze szempontjából.

Az államkasszát nem a kisadózók megsarcolásával, hanem felelős, átgondolt politizálással kellene megvédeni - írta a PDSZ országos választmánya.

A kormány hétfőn nyújtotta be az Országgyűlésnek a kisadózók tételes adójáról (kata) szabályairól szóló törvénytervezetet, amely szerint csak a lakosságnak szolgáltatást vagy termékeket eladó vállalkozások választhatják.

A jogszabályt kedden meg is szavazták.

Így fest az új kata

Az új szabályok a következők: 

  • a kata bevételi értékhatára 18 millió forintra emelkedik az eddigi 12 millióról, 
  • az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint,
  • az adónem új szabályai szerint a színlelt munkaviszony kizárása érdekében is: az adózási formát csak a lakosságnak saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók választhatják. Az új katásoknak így csak magánszemélyektől származhat bevétele, kivételt képeznek a taxis személyszállítást végzők, akiknél a kizárólag lakossági értékesítés a szolgáltatás jellegéből fakadóan a gyakorlatban megvalósíthatatlan lenne.

Ha a parlament megszavazza mindezt, a kata új szabályai 2022. szeptember 1-én hatályba lépnek, a választásról szóló nyilatkozatokat legkésőbb szeptember 25-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz.

Akik nem kívánnak élni az új kata lehetőségével, választhatják az átalányadóra váltást is, amely a szaktárca szerint 2021. január 1-je óta az egyik legkedvezőbb adózási mód. Ezeknek a vállalkozóknak több idejük lesz az átállásra, ők 2022. október 31-ig jelenthetik be az átalányadó választását.

 Forrás: napi.hu