Szinte napra pontosan egy évvel azután, hogy megszűnt a termelés Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányájában, leállt az erre épült hőerőmű is. Több száz munkást eresztenek szélnek. Hiába van akár 5-6 szakmájuk is, megöregedtek a föld alatt vagy a kazánok mellett, nem találnak munkát. Velük együtt létéért küzd a hajdani bányászváros, Oroszlány is, miközben a cég, a Vértesi Erőmű Zrt. még nem adta fel. Csak a hirtelen elénk bukkanó magasfeszültségű oszlopokról tudjuk, hogy jó irányba haladunk, közel az oroszlányi erőmű. Hiába erőlködik a Nap, a sűrű ködöt nem tudja áttörni – olvasható a vs.hu oldalán.

A Vértesi Erőmű oroszlányi telepén mindig sípolt, fütyült valami, most szokatlanul nagy a csend. Három férfi lézeng az épületek között, egyikük kezében talicska, neki talán még van valami dolga.

Az irodaépület ajtaját szélesre nyitja előttünk egy kantáros munkaruhát viselő férfi, kezében egy pohár gépi kávé, ráér, megvár bennünket. A folyosón ketten támasztják a fénymásolót, a humánpolitikai osztály munkatársai, rájuk szükség van: 233 embernek küldtek felmondólevelet, szeptemberben újabb 200-nak fognak. Ezzel véget ér a térség egyik legnagyobb foglalkoztatójának számító Vértesi Erőmű több mint 50 éves története.

Munkaértekezlet – hirdeti egy felirat az első emeleti tanácsterem ajtaján. Azt hihetnénk, hogy megállt az idő, ott felejtették a táblát, de Magyari József elnök-vezérigazgató szerint senki sem mulasztott, vannak még értekezletek. Az egyiken például azzal nyugtatta kollégáit, középvezetőket, hogy „én már láttam olyat, hogy egy üzem bezárt és csend lett, de ti még nem".

A vezérigazgatói irodát és titkárságot mindössze egy folyosó választja el az erőműnek attól a részétől, ahol 1961-től 2015. december 31-ig a termelés folyt. Tényleg nagy a csend. Tanácstalanul álldogálunk egy lelakatolt ajtó előtt, amikor elkiáltja magát valaki: Szevasz, elnök úr!

Egy szemüveges férfi érkezik, kezében a vezérlőterem kulcsai. Ott, ahol hajdanán négyen ültek a monitorok mögött, ma már csak Sárközy Lászlónak maradt hely. A férfi, aki a volt francia elnök, Nicolas Sárközy után a Nicolas-ra is hallgat, úgy tudja, két évig még szükség lesz rá:

„Nem tudom, ki a szerencsésebb, az, aki megy, vagy az, aki marad. Mindenesetre bíztunk benne, hogy 2020-ig csak el fog menni az erőmű, de nem jött össze."

Nagyon nem vagyok megijedve, gépésztechnikus a szakmám, majd találok valamit" - mondja Sárközy László. Közvetlen munkatársai közül van, aki már elhelyezkedett, a    tatabányai fűtőműben lett munkája. „Ha gondolják, kinyitom a hátsó vezérlőt is, de ott már semmi sincsen, a monitorokat is leszerelték a srácok" – szabadkozik.

Szétszerelt gépek között

A vezérlőnek nevezett helyiségtől nem messze két munkás beszélget. Az a dolguk, hogy amit lehet, szétszereljenek, letakarítsanak, és eltegyék egy központi raktárba, hátha szükség lesz még rá. „Ezek milliárdos gépek, kár lenne csak úgy a szemétre dobni" – magyarázza az egyik.

December 31-én a kazánház is leállt, olyan hideg van, hogy a leheletünk is látszik. A magasból elvétve pernye száll. Odébb ketten-hárman gyűlnek a kokszkályhák köré, amióta nincs termelés, ez adja a meleget, hogy ne fagyjanak el a gépek. Az emberek fázósan álldogálnak a tűz mellett, lassan kihúzzák magukat, nincs már odakint mínusz 10 fok, és még munkájuk is van.

A ventilátorokat már szétszerelték, az embernagyságú gépek hatalmasra tátják szájukat. Itt a csúcsra járatott termelés idején sem lehetett valami vidám az élet, de most különösen sötét és hideg van. „Ha most azt mondanák, hogy egy ventilátorral el kell indulni, nem tudnánk hirtelen" – jegyzi meg az egyik munkás.

Ha nincs konzerválás, akkor „nincs semmi és nem is lesz semmi" helyzet áll elő, míg konzerválás esetén talán lesz valami – érzékelteti a kommunikációs különbséget az erőmű vezérigazgatója. Azért szavaztak az utóbbira, hogy el lehessen mondani, az erőmű nem zár be végleg, maradnak páran arra az esetre, hátha lesz valami alternatív megoldás a további üzemeltetésre.

Erre Magyari József is lát esélyt, azt mondja, nem ülne a vezérigazgatói székben, ha nem hinné, hogy lehet csinálni valamit. „Nem szeretném kizárólag a csendet menedzselni" – teszi hozzá. Csakhogy nem könnyű valami olyat kitalálni, ami hosszú távon fenntartható, hiába adott a technológia, még ha régi is.

„Ezek régi rendszerek, ezekkel gépészkedni kell" – mondja a vezérigazgató érzékeltetve, hogy bármilyen - a meglévő eszközökre támaszkodó - alternatív tevékenység mellett is döntenek, csak a karbantartás évente milliárdos nagyságrendű. Az áramtermelés a jelenlegi áramárak és költségek szintjén nem fenntartható. „Illetve fenntartható lenne, amennyiben a tevékenység támogatásban részesülne, de ezt a támogatást végső soron a fogyasztóknak kellene megfizetniük" – teszi hozzá.

„Ha valami új dolog el is indul, az is maximum 200 embernek adhat munkát" – hűti le a kedélyeket. Kivéve, ha új tevékenységről van szó, ebben az esetben ugyanis ez a szám növelhető.

A gépeket akárcsak 3 évig is konzerválni, sokba kerül, több száz millió forinttal kalkulálnak az erőműben, de pontos összeget a vezérigazgató nem akart mondani. Abban biztos, hogy „4 blokkból 2-3-nak olyan állapotban kell lennie, hogy újra lehessen indítani".

Csak hitegettek bennünket– legyint az oroszlányi polgármester. Lazók Zoltán kissé csalódott, amiért nem sikerült alternatív megoldást találni, jelenleg egy mini gázkazán adja az oroszlányiaknak a fűtést és a meleg vizet.

„Sokba fog kerülni az oroszlányiaknak, ha egyszer vége lesz a rezsicsökkentésnek" – mondja. „Ez egy teljesen új helyzet, a városnak a távfűtésről soha nem kellett gondoskodnia, az oroszlányi erőművön keresztül mindig is az állam gondoskodott róla."

Lazók Zoltán szerint ez egy nagyon értékes terület, mesterséges tóval, kéntelenítővel, távvezetékekkel, minden adott ahhoz, hogy az erőmű működjön. De nem működik. Egyre kevesebb villamosenergiát használnak az emberek, ezzel együtt az áram is egyre olcsóbb, nem éri meg a termelés.

Ráadásul most, hogy a szigorúbb környezetvédelmi előírások miatt szenet már nem tüzelhetnek az erőműben, alternatív megoldás pedig még nincs, a Vértesi Erőmű 2020-ig kötelezettséget vállalt Oroszlány és a szomszéd település, Bokod távhő- és melegvíz-ellátására, ami januártól az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. gázkazános mini erőműve lát el. Azt azonban, hogy 2020 után mi lesz, senki sem tudja.

„Brüsszelbe is elmentem, hogy tájékozódjam, milyen lehetőségek vannak a távhő továbbfejlesztésére, van-e valamilyen pályázat" – mondja a polgármester, és mutatja a szép színes nyomtatványokat az erőműről, amiket Brüsszelbe is elvitt. Abban biztos, hogy a jövőben a távhőrendszernek meg kell újulnia. Csak azt nem tudja még, hogyan.

Az oroszlányi erőművet a Márkushegyen kibányászott szén égetésére tervezték. Csakhogy a bánya 2014 végén bezárt, 100 millió tonna szén maradt a földben, az erőmű sorsa pedig megpecsételődött.

„Pakson kötünk ki"

Berecz Barnabásnak már az édesapja is bányász volt. Azt mondta a fiának, ne menjen a bányába, csak ha ablak lesz rajta. Barnabás nem fogadta meg a tanácsot, előbb a Miskolc fölötti szénbányában, Lyukóbányán dolgozott, majd Márkushegyen. 12 évet húzott le Oroszlány közelében, a föld alatt, de akárcsak Lyukóbánya, Márkushegy is bezárt. Alig egy évet dolgozott az erőműben, és most annak is vége. 5 éve van a nyugdíjig.

„Otthon már azt beszélgettük az asszonnyal, hogy még a végén Pakson kötünk ki. Bérházban lakunk, azt nem olyan nehéz elhagyni, mint egy családi házat. 2004-ben, karácsonykor költöztem Kazincbarcikáról Tatabányára, gondolhatja, milyen volt. Munkásszálláson laktam, csak később jöhetett utánam a család."

B   arnabáshoz hasonlóan sokan költöztek a környékbeli városokba a munka reményében, noha a statisztikák már évekkel ezelőtt is azt mutatták, hogy a hajdani bányászvárosokban élők átlagéletkora alacsonyabb a megyei, sőt az országos átlagnál is. „Mint a mesében – emlékszik vissza az idős bányász -, olyan volt, buszok vitték az embereket Márkushegyről Oroszlányba, az Éden presszóhoz".

„Hol van az már" – kiált fel a polgármester, amikor útba igazítást kérek a presszóhoz. Műszaki áruház nyílt a helyén. A Bányász Klub még megvan, nyugdíjas bányászok jönnek ott össze egy-egy ünnep alkalmával. Azt, hogy a bánya és az erőmű leállt, nemcsak a vendéglátósok, hanem furcsamód a horgászok is megérzik.

A horgászturizmus vége

A bokodi horgásztó 137 hektáros, 400 stég van rajta, az erőmű turbináit hűtötte. Nem mellesleg az erőműből a tóba áramló forró víz miatt sosem fagyott be, ezért lehetett ott télen-nyáron horgászni. „Amikor teljes gőzzel ment az erőmű, 20 fokos is volt a víz" – meséli Dörnyei Béla, akit az itt hétvégéző sporthorgászok csak úgy neveznek, az öreg Matula. Két kis faházát téliesítette, télen-nyáron ki tudta adni.

„Ha befagy a tó, akkor ennek vége, ez nagy érvágás" – mondja. Nem csak neki, az oroszlányi horgászegyesületnek 800 tagja van, közülük többen is a horgászturizmusba fektettek. „Mindenkinek vérzik a szíve" – áll a stégen Dörnyei Béla, innen pont az erőműre lát, „négy kéményből már csak egy, pont a legkisebb füstöl" – jegyzi meg.

Hajdanán óránként 50 tonna szenet is vittek a bányából az erőműbe. Azokból, akik ezt a felszínre hozták, azóta jobb esetben gépkocsivezető, vagyonőr, raktáros vagy targoncás lett. Rosszabb esetben az Oroszlány melletti ipari parkban, a szalag mellett kaptak munkát, töredékéért annak, amit bányászként kerestek. Hasonló sors vár az erőmű dolgozóira is.

Hat multi képviselője is járt már az erőműben, munkát ajánlottak a kirúgottaknak, a gond csak az, hogy alacsonyabbak a bérek. A polgármester azt mondja, „ezeknek az embereknek a kisujjukban van a kazánüzemeltetés, erre az ipari parkban nincs szükség".

Ennek ellenére Lazók Zoltán nem tart attól, hogy Oroszlány Ózd sorsára jutna. „A nehezén már túl vagyunk, a ’90-es években 7500 bányász veszítette el a munkáját".

A polgármester különösebben a kieső adóbevétel miatt sem aggódik, „a megye 100 legnagyobb árbevételű cégből az 5., a 10., a 16. és a 31. is oroszlányi. Van olyan, amelyik tavaly két új gyárat is épített, egy éven belül akkora volt az ipari parkból származó adóbevétel-növekedése, ami kétszerese annak, amit az erőmű az önkormányzatnak fizetett".

Csak munkás nincs elég, akiket a szalag mellé lehetne állítani. Noha munkaerő-kölcsönzők révén sikerült néhány embert szerződtetni, akik, ha elégedettek a munkával, hozzák a családjukat is. A polgármester szerint ennek köszönhetően drágábbak lettek a bérlakások Oroszlányban, és több a gyerek is az óvodákban. Hely még így is bőven van a városban, a régi központban, a Városkapunál csupaszok az ablakok, rajtuk a felirat, eladó. Bérlakásokat, üzleteket terveztek az épületben. Egyelőre nincs kinek eladni.

Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát – fütyüli valaki, a távolban megállás nélkül pittyeg a beléptetőkapu, műszakváltás van az erőműben, szállingóznak kifelé a munkások. Egy részük azonnal buszra pattan, a többiekkel körbeállva beszélgetünk.

- 27 év után köszönték meg a részvételt, életem felét itt töltöttem, a vérnyomásom is erre ment rá – mondja az egyik.

- Nekem 6 évem van a nyugdíjig, 42 évet húztam le, nem túl jók a kilátások - kapcsolódik be egy másik férfi. Van, aki azt meséli, hiába van hat szakmája, ha abból ötben soha nem dolgozott, el sem tudja képzelni, hogy 50 év felett el tudna még helyezkedni. Versenyt futnak az idővel, legalább 15 éve.

- 2000 óta minden évben legalább ötször akarták bezárni az erőművet. Bezárták Márkushegyet, néztünk ki a fejünkből, hogy most mi lesz. Nézünk ki a fejünkből most is, és várjuk a holnapot, hogy mi lesz – húzza el a száját, majd a fejét is elfordítja egy 50 év körüli volt bányász, most már mindenes. Jelzi, részéről vége a beszélgetésnek. - A legjobbakat! – veti még oda, majd a társához fordul, - Na, dzsanázunk?

Válasz helyett felbőgnek a motorok, lassan elindulnak a buszok. Magánvállalkozó üzemelteti a járatokat, neki sem mindegy, meddig lesz még Oroszlányban megbízatás.

Forrás: vs.hu