A versenyszektor béreihez kell mérni a kezdő rendőrök fizetését, máskülönben otthagyják a testületet. Erről beszélt a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára az ATV Híradónak. Közben havi bruttó 260 ezer forintért toboroznak fegyveres biztonsági őröket határőrizeti szolgálatra. Az MSZP szerint ennyiért nehéz lesz elég határvadászt találni, ugyanakkor ha többet kapnának, az a rendőrségen belül bérfeszültséghez vezetne.

A híradó összeszedte, hogy kezdő utaskoordinátorként bruttó 320 ezer forintot lehet keresni a BKK-nál. Az Aldinál bruttó 391 ezer forint jár egy kezdő áruházi dolgozónak, míg a rendőrség bruttó 260 ezer forintot ajánl, ha valaki fegyveres biztonsági őrként jelentkezik határőrizeti szolgálatra.

A miniszterelnök szeptemberre tűzte ki az új testület felállítását, ami a rendőrségen belül kap helyet és összesen 2-4 ezer embert terveznek felvenni határvédelmi szolgálatra.

Harangozó Tamás szerint már rég fel kellett volna állítani a testületet, amit ők is többször javasoltak. Szerinte a bruttó 260 ezer forintos fizetés bérfeszültséghez vezethet. Szerinte ezzel az összeggel nem lesznek képesek többezer embert felvenni, de ha magasabb lenne a fizetés, akkor rendőrök pártolnának át erre a feladatra.

Hogy lehet-e ennyi embert találni a határra ennyi fizetésért, abban a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete is kételkedik. Bár fegyvert viselhetnek, még így is rengeteg a nyitott kérdés.

Szabó Zoltánné a szervezet elnöke szerint kérdéses, hogy mi történik egy olyan helyzetben, amikor használni is kell a fegyvert. Kérdés, hogy milyen képzésen vesznek részt az új testület tagjai.

Egyre kevesebben akarnak rendőrök lenni

Közben a Népszava arról ír, hogy öt év alatt felére csökkent a rendészeti szakközépiskolákba jelentkezők száma. 2017-ben még 3528-an kezdték meg tanulmányaikat, tavaly már csak 1874-en. Ebben ráadásul azok is benne vannak, akik a 10 hónapos, rendőrjárőr tanfolyamot kezdték el.

Meg kell nézni a versenyszektor béreit, és látva azokat, ahhoz kell fölemelni a kezdő rendőr fizetését. Hogyha ez nem fog megtörténni, akkor a pályáról egyre többen el fognak vándorolni, és nem fognak jelentkezni a fiatalok erre a pályára – mondta Pongó Géza a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára.

A kezdő rendőri fizetés bruttó 266 ezer forint, amely túlórákkal elérheti a 300-400 ezer forintot.

Kereste a híradó a Belügyminisztériumot és az ORFK-t is a fegyveres biztonsági őrök és a megcsappant jelentkezések kapcsán, de nem válaszoltak.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!