Tendenciózus, és kerüli a lényeges dolgokat az a kérdőív, amelyet  a Belügyminisztérium küldött minden pedagógusnak, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozóknak és a vezetőknek – írja nedolgozzingyen.hu című honlapján a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. 

A felmérésről, amelyről a szakszervezet kedden osztotta meg véleményét, a belügy azt nyilatkozta, hogy  „a biztonságos és rendezett környezettel kapcsolatos elvárásokra, a pedagógusok foglalkoztatására, a gyerekek és pedagógusok teljesítményének mérésére és értékelésére vonatkozik”. Az anonim válaszokat és javaslatokat a tárca saját elmondása szerint be fogja építeni fejlesztési terveibe.

A kérdőív ugyanakkor a PDSZ szerint nemcsak szakmai alapvetéseket hagy teljesen figyelmen kívül, hanem – az Orbán-kormányok által hosszú ideje használt nemzeti konzultációhoz hasonlóan – közben súlyosan tendenciózus is: szakmai alapvetéseket igyekszik megválaszoltatni, csak azért, hogy a kérdéssorral „rávezesse” a válaszadót a „helyes” megoldásra, valamint olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre lehetetlen nemmel válaszolni.

A szakszervet főbb kifogásai a kérdőívvel kapcsolatban a következők:

  • A fizetésekről, a napi megélhetésről, a lakhatási körülményekről, a másod- és harmadállási kényszerről egyetlen kérdés nem szól a BM felmérésében.
  • Ellenben olyan dolgokkal foglalkozik, mint a bérbeli differenciálás vagy, hogy hiányoznak-e a feltöltődésre alkalmas pihenőtérek az iskolákban. 
  • A PDSZ szeirnt bizarr, hogy míg a bérminimum szintjéről történő elszakadás segítene leginkább, addig a felmérés a differenciálással van elfoglalva, de – természetesen – egy gondolat erejéig sem foglalkozik a kényes dolgokkal
  • Rengeteg olyan kérdés hangzik el, amelyben a fizetés helyett apró gesztusok jelentőségét nagyítja fel a kérdező: segítene-e, ha ingyen kaphatná a válaszadó a szakkönyveket? Milyen lenne, ha lennének ingyenes továbbképzési lehetőségek (önmagában morbid kérdés)? Segítene-e egy szép, elegáns pedagógusigazolvány, amit ha felvillant a tulajdonos, sok helyen kedvezményt kap? Sőt: segítene-e, ha hitelei törlesztéséhez „segítséget” kapna?
  • Az iskolaőrséggel kapcsolatos kérdések mellől teljesen hiányozik például a preventív megoldások említése.
  • Újabb ellenőrzési szisztémát pedzeget úgy, hogy az elmúlt években már bevezették bevezették a minősítési rendszert, majd a komplex ellenőrzést is

A kérdőív kiküldésének időzítése azért is érdekes, mert a kormányközeli Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter múlt héten a Kisalföldnek arról beszélt, hogy hétfőn tárgyal Pintér Sándor belügyminiszterrel, egyebek mellett azt akarják elérni, hogy a pedagógusbérek alapját ne a 2014-es minimálbér, hanem a mindenkori minimálbér alapján számítsák. Ezzel a pályakezdők bére bruttó 400 ezer forintra emelkedne.

A tárgyalásra sor is került hétfőn, ám a Népszava beszámolója szerint olyan kulcskérdésekről, mint a pedagógusok béremelése, ezen a találkozón sem esett szó.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!