Elégedettek lehetnek azok a magánnyugdíjpénztári tagok, akik nem engedték, hogy az állam „megmentse” a nyugdíjukat. Míg a kitartó mintegy hatvanezer ember egyéni számláját 2015-ben is látványos hozamok hizlalták, addig a tb-rendszerbe visszaküldött közel hárommillió tavaly azzal szembesülhetett, hogy soha nem is lesz egyéni nyugdíjszámla. Az Azénpénzem.hu számításai szerint a magánnyugdíjpénztárakban a többségnek 5-8 százalékkal nőtt a vagyona.



  Nem lehet okuk panaszra azoknak a tagoknak, akik kitartottak a magánnyugdíjpénztár mellett, és nem léptek vissza a tb-rendszerbe. A vagyonuk ugyanis 2015-ben is szépen hízott, és a hivatalosan nem is létező infláció mellett még a legalacsonyabb hozamot elérő portfólióban is reálértéken növekedett a nyugdíjpénzük.

  Tavaly nem lehetett már megismételni a 2014-es bombázó hozamokat (akkor 10 százalék körül fialt a többség pénze), hiszen jóval alacsonyabb hozamkörnyezetben működtek a pénztárak. A legtöbb portfólió azonban így is kiemelkedően teljesített, átlagosan 5-8 százalékkal hizlalva a vagyont. A legnagyobb hozamot, 8,94 százalékot a Budapest Magánnyugdíjpénztár érte el a Növekedési portfólióban, míg a legkevesebbet a Szövetség, 1,54 százalékot a Klasszikus portfólióban.
Számításaink szerint - a pénztárak adatai alapján - 2014. év végén 3.394.000 forint volt egy tag átlagos vagyona, így a pénztári hozamokkal számolva az átlagtagnak 303.424 forinttal lett több pénz a számláján a legnagyobb, és 52.267 forinttal legkisebb hozam esetében.

   A tb-rendszerbe visszaterelt mintegy hárommillió tag háromezermilliárdos vagyona gyakorlatilag elpárolgott a volt tagok számára (ment adósságcsökkentésre, IMF-hitel törlesztésére, de részvényvásárlásra is futotta belőle). Ráadásul idén végre a kormány azt is világossá tette, hogy ne is számítsanak egyéni számlás rendszerre az emberek, mert szerintük ma is részben ez működik (hiszen az Ügyfélkapun át mindenki megnézheti, mennyi tb-t fizettek utána). Közben a magánnyugdíjpénztári rendszer mellett kitartóknak töretlenül hízik a pénze. (A korábbi hozamokat itt találja.)

A tagok kiálltak a pénztárakért


   A kormány tavaly azzal is megpróbálta ellehetetleníti a pénztárakat, hogy 70 százalékos tagdíjfizetési arányt írt elő. Egy 2014-es törvénymódosítás miatt ugyanis be kell zárni azt a kasszát, amelyiknél a tagdíjfizetési arány nem éri el a hetven százalékot. A jogszabály szerint ugyanis „a pénztár jogutód nélkül végelszámolással megszűnik, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá csökken." Az első vizsgált időszak 2015 áprilisától szeptember végéig tartott. A pénztárak alacsony tagdíjakat írtak elő, és tavaly áprilistól decemberig mindegyik meg is ugrotta a szintet.

Máshogy is gyilkolja a kormány a rendszert


   A kitartó tagok nemcsak a tagdíjakkal, de működési támogatással (ez nem kerül az egyéni számlára) is életben tartják a magánnyugdíjpénztárakat, azonban a nyugdíjba vonulókat jelenleg mégis visszakényszerítik a tb-rendszerbe. A pénzhez ugyanis egy összegben - a törvény szerint - nem juthatnak hozzá, járadékot pedig jelenleg nem tudnak a magánnyugdíjpénztárak szolgáltatni. Számukra ugyanis a manyup nem tud fizetni. A jogalkotók ugyanis mintha egyáltalán nem akarnák a járadékszolgáltatás anomáliáit (erről itt írtunk részletesebben) megoldani.

  Miközben arra volt energiája a kormánynak, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében törvényben írja elő, hogy kötelező legyen nyugdíjjárulékot szolgáltatniuk. (A tag megkaphatja egy összegben, ha azt kéri.) A feltételeket pedig meglehetősen könnyen teljesíthetővé tette. (Hiszen azt szeretné, ha minél többen élnének vele.) A magánnyugdíjpénztáraknál még csak a kérdéssel sem hajlandó foglalkozni, sőt az MNB sem akar egyeztetni a pénztárakkal a jogszabályok értelmezéséről. Így lassabban és csendesebben teszik lehetetlenné a rendszert.

   Olvasóink közül többen jelezték, hogy nyugdíjba vonultak, de egyelőre nélkülözni tudják a magánnyugdíjpénztárban rekedt megtakarításukat, ezért kivárnak. Van, aki nem ilyen szerencsés, ezért kénytelen volt a tb-rendszerbe visszalépni, hogy a nyugdíja részeként hozzájusson az itt összegyűlt pénzéhez.


Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

A magánnyugdíjpénztárak 2015-ös hozama


Magánnyugdíjpénztár

Portfoliók hozama 

Klasszikus

Kiegyensúlyozott

Növekedési 

Budapest

3,08%

5,82%

8,94%

Horizont

2,71%

6,15%

7,16%

MKB

3,33%

5,05%

5,61%

Szövetség

1,51%

4,45%

7,47%

Forrás: Azénpénzem.hu számítás a pénztárak portfólió adatai alapján.

Forrás: azenpenzem.hu