Közös nyilatkozatot adott ki a SZEF, az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ és a Munkástanácsok.

 Mint írják, a magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslathoz olyan módosító javaslatot nyújtottak be, mely az eddigiekhez képest jelentősen korlátozná a pedagógusok sztrájkjogát.

Az aláíró konföderációk, a magyar pedagógus szakszervezetekkel egyetértve, elutasítják azt a törekvést, hogy a közoktatás területén a sztrájk alatti elégséges szolgáltatásról történő szabad megállapodás, illetve a munkaügyi perben eljáró bíróság jogerős határozatának helyébe egy – álláspontjuk szerint jogkorlátozó – "taxatívan szabályozó megoldás" lépjen.

Emiatt követelik a javaslat azonnali visszavonását.

Hozzáteszik: amennyiben a jogalkotó törvényi szabályozással kívánja rögzíteni a még elégséges szolgáltatások mértékét és annak feltételeit, azt kizárólag a korábbi ítélkezési gyakorlat megfelelő figyelembevétele mentén tartják csak elfogadhatónak.

A pedagógus-társadalom egyet ért abban, hogy az elégséges szolgáltatások konkrét, a nemzeti köznevelésről szóló törvényben most nevesíteni kívánt mértéke a közoktatás területén a sztrájkot aránytalan mértékben korlátozza.

Szerintük ezt a 2022. év elején lefolyt, a veszélyhelyzeti intézkedésekkel korlátok közé szorított sztrájk is bizonyította.

Az országos szakszervezeti szövetségek álláspontja szerint nem szolgálja sem a munkavállók, sem a munkáltatók valódi érdekét a tervbe vett módosítás.

E módosítás elfogadása esetén a korlátozott sztrájkjog csak azt eredményezheti, hogy az oktatásban dolgozók kisebb érdekérvényesítő képességgel fognak rendelkezni a munkahelyeken, anélkül azonban, hogy az őket képviselő ágazati szakszervezetek számára érdemi beleszólást biztosítanának a munkakörülményeket, a szakmai feladatellátást és a bérviszonyokat érintő fenntartói-működtetői döntésekbe, áll a közleményben.

Forrás: mfor.hu