Ha úgy adódna, akkor a fiatalok 36 százaléka könnyen találna magának új munkát – legalábbis ezt mondták a 19-29 éves korosztály dolgozó tagjai a K&H ifjúsági indexéhez végzett felmérésben. 11 százalékuk viszont úgy véli, nagyon nehezen lehetne új állása. Az is kiderült a kutatásból, hogy a megkérdezettek 34 százaléka külföldön próbálná ki magát: ez az egyik legmagasabb érték a felmérés közel 10 éves történetében.

Javult a munkaerőpiaci helyzet, legalábbis a járvány legsúlyosabb, 2020 közepét jellemző időszakához képest, amikor a munkanélküliségi ráta 4,5-5 százalékos volt: ehhez képest 2021 végére 4 százalék alá került a ráta. 

A fiatalok táborában is kedvezőbb lett a helyzet, a múlt év utolsó negyedében a 20-24 évesek munkanélküliségi rátája 11,1, a 25-29 éveseké 4,1 százalékos volt, szemben a 2020 harmadik negyedévében mért 12,7, illetve 5,6 százalékos mutatóval. Bár a hivatalos statisztikák a munkaerőpiaci helyzet erősödését mutatják, a javulás miatt újra előkerül a járvány előtt már láthatóvá vált probléma, azaz egyes szektorokban – például a kiskereskedelemben – munkaerőhiányos helyzet alakult ki, sok posztra nincs elég alkalmazott. Ennek ellenére azért még nem lefutott meccs a munkakeresés, mert a meghirdetett pozíciókra nem mindig alkalmasak a jelentkezők.

Könnyű vagy nehéz?

A 20-29 éves dolgozó fiatalok 36 százaléka gondolja úgy, hogy gyorsan, azaz könnyen találna magának új állást 

– derül ki a K&H ifjúsági indexéhez az idei első negyedévben készült reprezentatív felmérés eredményeiből. Ez 2020 eleje óta a legjobb eredmény. Igaz, a járvány előtt, például 2019 végén ugyancsak 36 százalékos volt az arányuk, de volt ennél magasabb arány is: 2018 harmadik negyedévében az érintett fiatalok 43 százaléka látta könnyűnek az álláskeresést. A mostani kutatás azonban rávilágít arra is, hogy a fiatalok 11 százaléka pesszimista, azaz úgy véli, nagyon nehezen találna másik állást.

Külföldön vagy itthon?

Ezzel párhuzamosan csúcsközelbe ért a külföldi munka felé kacsintgatók aránya. A felmérés szerint a dolgozók fiatalok 34 százaléka, vagyis harmada azt tervezi, hogy legalább egy időre másik országban teszi próbára magát. Hasonlóan magas arányra a felmérés közel 10 éves történetében csak néhány alkalommal – többek között 2013-ban, 2017 elején – volt példa. Ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka lényegében teljesen kizártnak tartja, hogy külföldön próbáljon szerencsét.

Forrás: Világgazdaság

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!