Legalább negyven olyan képviselő ül be a Parlamentbe, aki korábban még nem volt országgyűlési képviselő. Sokan érkeznek önkormányzati testületekből, a Fidesznél korrupciós ügyek miatt is volt vérfrissítés. A HVG összeállítása.

A Parlament újoncai között a legnagyobb név Varga Judité, aki 2019 óta igazságügyi miniszterként volt tagja a kormánynak, azonban nem volt mandátuma, ami alapján szavazhatott volna. Emlékezetes, hogy nem is a választás után lett Orbán kabinetének a tagja, hanem kívülről került a kormányba. 

 Szintén erős név Menczer Tamásé, aki eddig külügyi államtitkárként ismerhettünk, most egyéniben az ellenzék egyik legerősebb szereplőjét, Szél Bernadettet győzte le és szerzett egyéni mandátumot.

Orbán Balázs államtitkár sem volt eddig képviselő, most listáról mégis bekerült a parlamentbe, mint ahogy Demeter András is így kerülhet be. Utóbbi politikus az Országgyűlés Hivatalából katapultál az ülésterembe. Kovács Zsolt Miskolcról került be hasonló módon.

Képviselő lesz a Fidelitas elnöke is. Illés Boglárka, aki a kormánypárt listájának a 16. helyéről jutott be. Azt az ifjúsági szervezet elismertségének tartja, hogy bekerülhet az országgyűlésbe.

Kiss János a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2-es körzetben nyert, érdekesség, hogy a választókerületben korábban az MSZP-s Varga László győzelmét várta mindenki. 2010 és 2020 között Miskolcon önkormányzati képviselő volt, 2014 és 2019 között pedig a város alpolgármestere. Kiss Hubay Györgyöt váltotta indulóként és bejött a Fidesz számítása.

Szeberényi Gyula Tamás szintén hasonló utat járt be, ő a Csongrád-Csanád megyei 2-es választókerületben lett jelölt Zombor Gábor helyett. Szintén önkormányzati képviselő volt a megyeszékhelyen, egészen hosszú ideig, 24 évig regnált városatyaként.

A Csongrád-Csanád megyei 2-es választókerületben győztes Mihálffy Béla nevét a kampányban országos szinten megismerhették az emberek. Orbán Viktor őt látogatta meg Öttömösön disznóvágáson és ott kínálták a kormányfőt disznókörömből pálinkával, amiről aztán Bődöcs Tibor is megemlékezett.

Pajtók Gábor is újonc lesz a kormánypárti frakcióban, a mosógépes Nyitrai Zsoltot váltotta a Heves megye 1-es választókerületben. Pajtók korábban kormánymegbízottként vezette a Heves Megyei Kormányhivatal, most sima győzelmet aratott.

A vesztegetéssel vádolt Boldog István Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4. számú egyéni választókerületében is új szereplő jutott be a Parlamentbe, Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere 15,5 százaléknyi különbséggel nyert Csányi tamás előtt.

Ha már témánál vagyunk, az ugyancsak vesztegetéssel gyanúsított Völner Pál exállamtitkár helyére is új embert kellett találnia Orbánnak a Komárom-Esztergom megye 2-es számú választókerületébe. Erős Gáborra esett a választás, aki meg is hálálta a bizalmat a győzelmével.

Sztojka Attila is hasonló okok miatt került a Parlamentbe – igaz, ő listáról –, a korrupciós botrányba keveredett Farkas Flórián helyét kapta meg.

Mezőtúr mellett Keszthely polgármestere is nyert egyéniben, miután Nagy Bálint simán nyerte a Zala 2-es oevk-t. Mivel összeférhetetlen a polgármesteri és a képviselői szék, így várhatóan ezeken a településeken időközi választást kell majd tartani.

Az ellenzék részéről a fővárosi körzetekben aratott sikernek köszönhetően sikerült több új szereplőnek is a Parlamentbe jutnia. Ilyen a momentumos Orosz Anna, aki jelenleg még a XI. kerület alpolgármestere, illetve Jámbor András, aki függetlenként vitte el Józsefvárost Sára Botond elől. Hajnal Miklós pedig kemény küzdelemben Fürjes Balázst utasította maga mögé.

Barkóczi Balázst eddig a DK szóvivőjeként ismerhettük, ezentúl képviselőként is, ő Pintér Gábort győzte le. A Momentum oktatáspolitikai szakértője, Tóth Endre is újonc, miután legyőzte a fideszes Németh Zsoltot. Fekete-Győr András, a párt volt elnöke sem volt még képviselő, most listáról bejutott. Tompos Márton a Momentum szóvivője, illetve a KorrupcióVadász munkacsoportjának vezetője gyarapítja a listáról bejutott ellenzékieket, mint ahogy Lőcsei Lajos és Gelencsér Ferenc is így jutott be. Utóbbi egyébként a párt roma programját jegyezte.

A salgótarjáni Berki Sándor a Párbeszéd színeiben jutott az országgyűlésbe. Az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté sem maradhatott a parlamenten kívül, míg a DK-tól egy igazi „celeb”, Kálmán Olga exműsorvezető készülhet az első beszédére.

A szegvári roma nemzetiségi önkormányzat vezetője, Varga Ferenc a Jobbik részéről jutott a Parlamentbe, érdekesség, hogy ő nem indult az előválasztáson, mivel úgy gondolta, romaként nem lett volna esélye a megérettetésen.

Komoly név az MSZP-s, éhségmenetes Komjáthi Imre, aki a párt elnökhelyettese és több ellenzéki akció vezéralakja volt az elmúlt években.
Két volt érdekvédelmis is listáról jutott be a Parlamentbe és mindketten a DK-tól. Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke volt egészen tavalyig, míg Dávid Ferenc egykor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára volt.

A jobbikos Bencze János eddig a Tolna Megyei Közgyűlés képviselője volt, Süli Jánossal szemben alulmaradt, de listán szintén bejutott. Egy volt focista is az ellenzéket erősíti, a jobbikos Balassa Péter eddig a szombathelyi közgyűlés tagja volt, ő lesz az egyetlen Vas megyét képviselő honatya, akit nem a kormánypárt színeiben jutott be az országgyűlésbe. Szabó Hajnalka is a Jobbik soraiban kap helyet, ő is listáról került be.

A városi testületekből egyébként többen is dobbantottak újoncként az országgyűlésbe, Sebők Éva (Momentum) Orosházáról, Hegedüs Andrea (DK) Miskolcról, míg Bedő Dávid (Momentum) Újbudáról érkezik Budapestre.

A Mi Hazánk Mozgalom hét képviselője közül négynek lesz újdonság a parlamenti padsor, bár a pártelnök Toroczkai Lászlónak a legkevésbé: még MIÉP-esként parlamenti tudósítóként dolgozott 1998-ban. Pakusza Zoltán is bekerült listáról, ő a borsodi Jobbikban volt erős ember évekig, megyei elnökké is választották, az elmúlt években a párt képviselője volt a miskolci közgyűlésben, míg pártot nem váltott.

Szabadi István pártigazgató is bekerült a listáról, ő Kiskunhalason mérette meg és csaknem 10 százalékot ért el. Szintén a körülményekhez képest erős támogatottságot ért el egyéniben Dócs Dávid is, ő a Nógrád megyei 2-es választókerületben több mint 6 ezer szavazatot szerzett. A helyben ismert politikus – aki egykor vasutas volt -  a legutóbbi önkormányzati választáson Cserháthaláp polgármesterének választották, így a településen időközi választás jöhet a közeljövőben.

A névsor egyébként még változhat, mivel Márki-Zay Péter is bejutott volna, de ő marad az eddigi hírek szerint Hódmezővásárhely polgármestere, míg Gál Kinga már úgy döntött, hogy marad az Európai Parlamentben, nem ül be a magyar országgyűlésbe, hiába volt bőven befutó helyen a Fidesz-KDNP listáján.

Forrás: HVG