Az IVSZ vizsgálatot végzett a nők helyzetéről az IKT szektorban, a nem reprezentatív kutatásba 52 vállalatot és 258 női munkavállalót vontak be az ágazatból.

Az infokommunikációs-távközlési (IKT) szektorban foglalkoztatott nők arányának növeléséhez a sztereotípiák lebontására és az informatikai képzésekben résztvevő nők számának növelésére van szükség - közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).

Az IVSZ vizsgálatot végzett a nők helyzetéről az IKT szektorban, a nem reprezentatív kutatásba 52 vállalatot és 258 női munkavállalót vontak be az ágazatból.

A vizsgálatot azt követően végezték el, hogy magyarországi és európai uniós adatok is arra utalnak, hogy a női munkaerő még nagy tartalékot jelenthet az IKT szektor számára. Egy 2021. évi, az IVSZ, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség által végzett munkaerőpiaci felmérés szerint 2023 végére 44 ezer informatikust vehet fel a piac. Emellett idézik az Európai Unió 2020-as adatait, amelyek szerint körülbelül 8,4 millió IKT szakember volt jelen a munkaerőpiacon, és csupán átlagosan a 18,5 százalékuk volt nő. Magyarországon eközben a 2018. évi 8,16 százalékról 12,3 százalékra emelkedett a nők aránya az IKT szektorban.

Az IVSZ friss felmérése szerint a szektorban a vállalatok 20 százalék alatti arányban foglalkoztatnak nőket, ők jellemzően back office, pénzügy, HR, marketing, sales területen dolgoznak. Az elemzés szerint az alacsony arány azzal függ össze, hogy nincs elegendő jelölt a munkaerőpiacon, aminek az első számú oka az, hogy a felsőoktatás alacsony számban bocsát ki nőket.

A nőket a felmérés szerint főleg a sztereotípiák akadályozzák az IT területen karrierjükben, a megkérdezett dolgozók 35 százaléka jelölte meg ezt hátráltató tényezőként. Ezek a válaszadók szerint elsősorban nem az iparágon belül, hanem a társadalmi környezetükben (ügyfél oldalon, az oktatásban, családi és baráti körben) jelennek meg.

A dolgozói felmérés arra is kitért, mi motiválja a nőket a legjobban, hogy az informatikai szektorban helyezkedjenek el. A 30 év alatti válaszadók a magas jövedelmet említették, a 30 és 40 közöttiek a fejlődést és távmunka lehetőségét tartják fontosnak, míg a 40 év fölöttiek az új technológiák megismerését tették az első helyre.

Az IVSZ rámutatott: a nők foglalkoztatásnál a vállalatok részéről kulcsfontosságú, hogy megértsék a diverzitás fontosságát és előnyét a szervezetre nézve, az általuk foglalkoztatott különböző célcsoportok igényeit, és a foglalkoztatási gyakorlatukat ennek megfelelően alakítsák. A nők részéről is szükséges egyfajta szemléletváltás: merjenek bátran belevágni az IT karrierbe - hangsúlyozták.

Forrás: computerworld.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!