Pert vesztett első fokon a hét munkavállaló az őket kirúgó pécsi Honsával szemben a Pécsi Munkaügyi Bíróságon. A Vasas Szakszervezet alelnöke szerint óriási társadalmi probléma jele az ítélet, a bíróság pedig szentesíti. A Vasas régiós vezetője szerint az ítélet az uniós jogok megcsúfolása - mennek is tovább – tudta meg a pecsistop.hu.


Első fokon buktak a volt dolgozók

   Két év után született ítélet a pécsi Honsától kirúgott szakszervezeti tagok munkaügyi perében, amelyben a Vasas Szakszervezet nyújtott jogi és anyagi segítséget a volt munkavállalóknak. A perben eredetileg többen visszahelyezésüket kérték, ám mivel jövedelem nélkül kevesen húzzák ki évekig, végül mindenki kárpótlás mellett döntött. A szakszervezet kifogást is benyújtott emiatt, mert 2015-ben egyetlen érdemi tárgyalás volt, amikor meghallgatták a cég képviselőjét. A kifogást a bíróság elutasította.

Ahogy a munkavállalók keresetét is: a Pécsi Munkaügyi Bíróság arra hivatkozva adott igazat a Honsának, hogy a szakszervezet létrehozását nem jelezték írásban a munkáltató felé. A Vasas álláspontja - és szerintük a Munka Törvénykönyve - szerint azonban erre semmi szükség nem volt.

   Ami igazán vérlázító: a bíróság csont nélkül elfogadta a Honsa képviselőinek azt az érvelését, hogy nem is tudtak a szakszervezet létezéséről, ezért nem is tudták emiatt kirúgni a tagokat. Annak ellenére, hogy papírok bizonyítják ennek ellenkezőjét, és a tárgyaláson is elhangzott: a Honsa vezetése tárgyalt szakszervezeti vezetőkkel szakszervezeti ügyekről.

   Az ítéletet azután hozta meg a pécsi bíróság, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság másodfokon is pert nyert a Honsával szemben.

Hát ezt meg hogyan?

   Az ítélet kapcsán Benke Norbert, a Vasas regionális vezetője kedd délelőtti sajtótájékoztatóján azt mondta: a bíróság döntése az európai jogok megcsúfolása. - Az EU-ban arra, hogy szakszervezet alakul, csak egy válasza lehet a munkáltatónak: az igen - jelentette ki Benke. - És nem csak Németországban, de idehaza is. Amíg ilyen ítéletek születnek, amíg az olyan cégek, mint a Honsa kormányzati engedéllyel zsákmányolják ki a dolgozókat nem kell csodálkozni, hogy nincs, ami megállítsa az elvándorlást.

   A sajtótájékoztatón kiderült: a cégnél mintegy 40% a selejt aránya, és a cég által meg nem erősített információk szerint a 700 - bár azóta lehet, hogy kevesebb - dolgozó mellett 100-150 fős a havi fluktuáció.

Már targoncás sincs az országban

   László Zoltán, a Vasas új alelnöke arról beszélt: bár nincs reflektorfényben, mint a bevándorlás, de a munkaerőpiac helyzete drámai probléma, a Honsa-ügy pedig túlmutat Pécsen.

  - Sem itt, sem máshol nem lehet a társadalmi és az üzleti érdekeket versenyeztetni, ilyen ügyekben több céggel vagyunk perben országszerte - mondta az alelnök. - A társadalomnak nem érdeke az alulfizetett dolgozó, az agyonhajtott munkavállaló pedig beteg lesz, terheli a társadalombiztosítást. Aki szakszervezeti tevékenységet gátol, a magyar társadalom érdekeit gátolja.

   Főleg, hogy közben nincs munkaerő, nem csak orvos, de targoncás, kamionos és betanított munkás sem: több száz kilométerről vadásznak embereket Mátészalkán, Győrött és Kecskeméten is. László Zoltán szerint logikátlan és erkölcstelen, hogy közben fenyegetik a dolgozókat.

   - Eközben a független magyar bíróság is szentesíti: ha a munkáltató azt mondja, nem tud a szakszervezetről, akkor ezt elfogadják neki - mondta a szakszervezet alelnöke. - A Vasas minden eszközt megragad, hogy a munkaerőpiacra leselkedő óriási veszélyre felhívja a figyelmet, ami sokkal komolyabb, mint más, távoli problémák.

   Benke Norbert hozzátette: ha a magyar jogrendszer nem tud igazságot tenni, akkor Strasbourgba viszik az ügyet - előtte azonban jön a másodfok, majd ha kell, a Kúria.

Forrás: pecsistop.hu