Gulyás Gergely köszönetet mondott a tanárok 87 százalékának, akik adatai szerint nem vettek részt a mai sztrájkban. Kiemelte azonban, hogy tanárok követeléseit jogosnak tartják. Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke úgy reagált: nagyon örül a miniszter kijelentésének. 

Szabó Zsuszsa, a PSZ elnöke szerint  januárban 27 ezer pedagógus sztrájkolt. Mai napra nincs még mérleg, néhány nap múlva lesznek pontos számok - 20 ezer körüli lesz várhatóan a sztrájkolók száma - mondta Szabó az ATV Voks című műsorában. 

Nem tudni még, hogy a sztrájk vagy a polgári elégedetlenség résztvevői voltak többen. 

Örül neki, hogy kicsit "káoszos" a sztrájk, mert ez fennakadásokat okoz és ez a cél, hogy érezhető legyen az, hogy nem megy minden a megszokott kerékvágásban. Jövő héten majd úgy sztrájkolnak, hogy közben tanítanak is - vagyis tömbösített sztrájk lesz - tette hozzá a PSZ elnöke. Ez a sztrájk szerinte már régen nem csupán a bérekről szól. 

- így reagált a DK frakcióvezető-helyettese a miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira. Arató Gergely - egykori oktatási államtitkár - szerint nem Brüsszelben, hanem Budapesten kellene tárgyalni a bérekről. 

Schermann Fruzsina, az ADOM diákmozgalom szóvivője a műsorban azt mondta: a rendőrség 1500-2000 főre becsülte a Kossuth téri megmozdulás résztvevőinek számát. Diákok megfenyegetéséről nem hallottak. Tüntetés nem lesz több, holnaptól workshopokkal folytatják az akciókat.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!