Csütörtökön sztrájkbizottság alakult az összesen több mint 3000 főt foglalkoztató Tungsramnál, derül ki a cég budapesti, kisvárdai, zalaegerszegi és hajdúböszörményi dolgozóit képviselő Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete (TDFSZ) és a nagykanizsai dolgozókat képviselő Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezete (NFDSZ) közös közleményéből. A Mérce cikke.

A munkások azért adtak felhatalmazást a sztrájkbizottság felállítására, mert a kormánnyal 2019 óta stratégiai partnerségben lévő, magyar tulajdonú cég vezetése egyoldalúan felmondta a kollektív szerződés több pontját is.

A három felmondott pont Sallai Gábor, a TDFSZ elnöke szerint a három legfontosabb: a felmondási időt, a végkielégítést és a és csoport létszámleépítés esetén a vállalatnál dolgozó házastársak védelmét érinti. Így, 2022 májusától kezdve munkáltatói felmondás esetén jelentősen kevesebb összeget kapnak a távozó munkatársak.  Ez azért is lényeges kérdés, mert a munkaviszony-megszüntetések  folyamatosak a vállalkozásnál, a kollektív szerződés három lényeges pontjának felmondása épp egy tömeges felmondási hullámot előzhet meg.

A szakszervezetek közleménye szerint

„a hagyományos világítástechnikai termékek piaca egyre szűkül, így ezek gyártása folyamatosan csökken és idő kérdése, hogy mikor szűnik meg.”

A vállalat tisztában van ezzel, és a válság miatt egyébként is szorult anyagi helyzetben van, így mindenképp leépítések várhatóak. Sallai Gábor szerint az elmúlt években folyamatosan apadt a foglalkoztatottak száma, kétévente 1000 ember tűnik el a gyárakból. A munkabérek a Tungsramnál évek óta jelentősen a piaci átlag alatt vannak, két évvel ezelőtt a cafetéria is megszűnt, továbbá hiába vannak műszakpótlékok, ha a kevés megrendelések miatt alig vannak műszakok. Akik ilyen feltételek mellett is maradtak a cégnél, azok mindent beáldoztak a Tungsram-ért, velük szemben mélységesen méltatlan a vezetői döntés a szakszervezeti vezető szerint.

Kupó Csaba, az NFDSZ elnöke lapunknak elmondta, hogy a dolgozói átlagéletkor elég magas, 49-50 év,

„itt egy komolyabb leépítés érbevágó lesz, hisz az itt dolgozóknak már nehéz lenne újra elhelyezkednie, több mint 30 éve a cégnél vannak, egész életükben vílágítástechnikával foglalkoztak. A  tudásuk ugyan más iparágakban is kellendő lehet, de a korukból kifolyólag sokszor már nem vennék fel őket.”

Márpedig biztos, hogy leépítések lesznek, ráadásul csoportosak, nem véletlenül monda fel pont a csoportos leépítésre vonatkozó részt a szerződésből a cég. Így leghűségesebb dolgozóinak végkielégítését rövidíthetik meg, ráadásul jelentősen: a szakszevezetek közleménye szerint 2-8,5 hónapnyival kevesebbet kapnak majd a távozók, a minimumot, amit a munka törvénykönyve előír. A Tungsram  szerint ők jelenleg „ennyit tudnak vállalni”, de a cafeteriát visszavezetnék cserébe – írták a szakszervezeti közleményre reagáló közleményükben.

Kupó Csaba szerint a kollektív szerződés korábbi megkötésénél a dolgozók nagyon rugalmasak voltak, cserébe többek között a rendes végkielégítésért. Sallai Gábor rámutatott, hogy a három pont felmondása előtt is egyeztetettek a céggel, számos ajánlatot tettek, a szakszervezetek megértik a vállalat nehéz anyagi helyzetét. A Tungsram vezetőségének egyetlen viszontajánlata volt: a nyugdíjközeli dolgozóknak egy kicsit több végkielégítést adtak volna a munkatörvényhez képest, de kevesebbet mint a kollektív szerződés szerinti végkielégítés. A szakszervezetek ezt elutasították.

Kupó Csaba rámutatott, hogy ezt az ágazatot könnyű megszervezni, sztrájk esetén a még elégséges szolgáltatásokról is könnyebb előnyösen megállapodni, mint mondjuk a pedagógusok esetében. Azonban Sallai Gábor elmondta, hogy mivel a kollektív szerződések kapcsán nem lehet sztrájkot kezdeményezni, így most meg kell várni a bértárgyalások kimenetét, és csak utána kezdhetnek bele a tényleges sztrájkszervezésbe. De a sztrájkbizottság megalakult.

„Úgy hiszem egy nehéz gazdasági helyzetben az utolsónak kéne lennie, hogy egy vállalat a leghűségesebb dolgozóit fosztja meg a rendes végkielégítéstől” – nyilatkozta lapunknak Kupó Csaba.

 

Forrás: Mérce