A legnagyobb szakmai tabut, a hálapénzt tagadják meg egy Facebookon szerveződő orvosközösség tagjai, akik átfogó egészségügyi reformot is kérnek. A rendszer léte már csak a dolgozók jóindulatán múlik, az pedig fogyóban van – figyelmeztet az Origo oldalán a csoportot szervező Péter Álmos és Lovas András. Az 1001 orvos hálapénz nélkül közösség alapítóival egy szegedi cukrászdában találkoztunk. A pszichiáter és az aneszteziológus régóta barátok, és a kezdeményezésük előtt maguk sem gondolták, hogy ennyien egyetértenek velük. 

Két hét alatt kétezer orvos csatlakozott a hálapénz elleni kampányhoz. 

A paraszolvenciát a Rákosi-korszak maradványának tartják. 

A csatlakozók véget vetnének az egészségügy urambátyám viszonyainak. 

A civilek számára is átlátható minőségbiztosítást akarnak. 

Fiatal, családos orvosok, az embernek ebben a korban jön a legjobban a zsebbe csúsztatott boríték. Miért utasítják el a lehetőséget?

Péter Álmos: Lelkiismereti, szakmai okok miatt. Nevével ellentétben a hálapénznek már köze nincs a hálához, a beteg félelemből korrumpál. Ez mindenkinek megalázó, tönkreteszi az orvos-beteg bizalmi kapcsolatot, cserébe semmilyen garanciát nem jelent – nem pár tízezer forinton múlik, hogy meggyógyul-e a páciens. 

Ráadásul, a hálapénz rákosista maradvány. 

1952-ben a Magyar Dolgozók Pártja Gerő Ernő indítványára hozott először olyan döntést, ami három évre legalizálta a borítékos rendszert. Ennek már 64 éve, azóta sem változott semmi, mintha normális lenne az adózatlan jövedelem beszedése. 

Szakmailag mi a gond vele?

Péter Álmos: Például, hogy felesleges vizsgálatokat generál, átírja a várólistákat. Gyengíti az orvosképzést is, főként a műtétes területeken, mert ott az operáló szakorvos kapja közvetlenül a pénzt. 

Sokszor nem engedik a műtőasztalhoz a szakorvosjelölteket, nehogy osztozni kelljen velük, vagy pozícióféltésből nem adják át szakmai fogásokat nekik. Így a fiatalok nem jutnak tapasztalathoz, ami évekkel később fogja veszélyeztetni az ellátás minőségét. 

Ahhoz képest, hogy megalázó, sokan elveszik a pénzt. A Magyar Rezidens Szövetség felmérése szerint az orvosok közel nyolcvan százaléka. 

Lovas András: Igen, de a felmérésben az is szerepel , hogy csak tíz százalékuk tartja természetesnek, a többség szégyenkezik miatta. A paraszolvencia hatalmas tabu orvosi körökben, senki nem beszél róla. 

Ha ekkora a csend, hogyan sikerült ezreket mozgósítani? 

Péter Álmos: Ez az, ami minket is megdöbbentett. Azt sem tudtuk, kit szólíthatunk meg, hogy ne vegye sértésnek. 

Zárt csoportként indultunk, aztán, amikor 64 orvos levelet írt Ónody-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárnak a hálapénz felszámolását, az egészségügyi dolgozók jobb anyagi megbecsülését kérve, robbant a bomba. 

Mára közel 2400 tagja van a közösségnek, a csatlakozók felszabadultan írják, hogy lemondtak a hálapénzről, vagy soha nem is fogadták el. A második nyílt levelünket pedig már 781-en írták alá, közöttük kezdő orvos és egyetemi tanszékvezető is.

Érkezett válasz a levelekre?

Lovas András: Konkrét válasz nem, azt viszont tudjuk, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán bántónak találta kérdéseinket. Szerinte a hálapénz egyébként is kikopik majd magától. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig sajtóközleményekben felelget, olyan propagandaüzenetekkel, hogy a kormány eddig 500 milliárdot fordított egészségügyre, vagy hogy idén a szakorvosok és ápolók bére is emelkedik. 

És, mindez nem igaz?

Lovas András: A részleteket nézve – nem. A béremelés forrását nem látjuk az idei büdzsében. Másrészt, uniós pénzt öntenek egy rendszerbe, ami rossz megoszlás és felhasználás miatt akkor is düledezne, ha dupla ennyit kapna.

Örülünk minden új kórházi szárnynak, csak épp dolgozó nélkül nem lehet majd megnyitni, mert az alulfizetett ápolók elmennek. Ezért lenne fontos az egészségügy átfogó reformja. 

Mekkora béremelést kérnek?

Lovas András: A héten mutatta be a fizetési szelvényét egy ápoló a csoportban: 85 ezer forintot visz haza egyhavi, megfeszített munkáért. Miközben rajtuk alapszik az egész rendszer, nélkülük nincs gyógyítás. 

Ide nem elég 20-30 ezer forintos bérkiegészítés, a legalább 160-170 ezres nettó alapbér elvárható lenne náluk.  A rezidenseknél 300 ezer forintos nettó alapbér, szakorvosnál ennek a duplája tűnik szükségesnek. 

Ez hatalmas ugrás a mostani fizetésekhez képest. 

Lovas András: Nem kérünk nyugat-európai szintet, csak annyit, amennyit a V4-eknél, például Szlovákiában keres egy kolléga. Ha a hálapénzt csak tünetnek tekintjük, éppen az alacsony bér lehet a beteg egészségügy egyik gyulladási gócpontja.

Mi a másik gócpont?

Lovas András: A pazarló struktúra. Magyar orvos, Semmelweis Ignác bizonyította be a világnak a kézfertőtlenítés fontosságát a szülészet terén. Ehhez képest Európában nálunk használják a legkevesebb kézfertőtlenítő szert, mert úgymond sokba kerül.  Aztán jön a kórházi fertőzések sora, amit a fertőtlenítőnél sokkal drágább antibiotikumokkal kell kikúrálnunk. 

Péter Álmos: Hadd hozzak személyes példát is. Budapesten szívrohamot kapott a nagymamám, és Szegedről, ónos esőben előbb értem oda hozzá, mint a mentő. Tényleg minden szakember ellátta a maga feladatát, mégis 

tíz órába telt, hogy a nagymamám eljuthatott a tőle másfél kilométerre lévő katéteres laborba. 

Ezalatt megjárt két kórházat, mindkét helyen vért vettek tőle – 2016-ban nincs olyan közös adatbázis, ahova fel lehetne tölteni a vérvétel eredményét. Közvetlenül láthattam a szervezeti-emberi erőforrások hiányát, de a pazarlást is. A kiszámíthatatlan, évek óta imbolygó rendszer folyamatosan életet veszélyeztet. Emellett ott vannak a kusza betegutak: Móricz Zsigmond Rokonok-ját idézi, ahogy a betegek pénz és haveri kapcsolatok útján, másokat leszorítva kerülgetik a várólistát. Közben érthető is, ők sem bíznak az ellátási rendszerben... 

Lovas András: ...amiről azt sem tudjuk, pontosan mire fordítja az állampolgárok által befizetett százmilliárdokat, milyen eredményeket mutat fel egy adott kórház. Átlátható ellátásra, megfelelő minőségbiztosításra van szükség. Ekkor végre teljesen mindegy lenne, Pesten vagy az ország másik végében ért autóbaleset, X. vagy Y. orvoshoz kerülök, mert mindenhol ugyanolyan profizmussal látnának el.

Mi történik, ha nem figyelnek a kéréseikre?

Lovas András: Az orvosok, ápolók messzire el tudnak menni, ha kell, és ez nem csak kilométerekben mérhető. Az egészségügyi dolgozók részéről a türelem már elfogyott. Ha nem lesz változás, az sem kizárt, hogy általános sztrájk jöhet – de ennél kevésbé drasztikus lépés is összeomláshoz vezetne.

Ott tartunk, hogy a dolgozók hivatástudata tartja fent az ügyeleti rendszert – szinte mindenki többet vállal a kötelező havi 32 túlóránál, van, aki a többszörösét. Ha elfogy a jóindulat, és az önkéntes vállalások megszűnnek, rövid időn belül leállhat a kórházi ügyeleti rendszer. 

De bízunk benne, hogy idáig nem kell eljutnunk, harc helyett még most is a párbeszédre törekszünk, leveleinkkel és a szakszervezeteken keresztül.

Forrás: Origo