A Fővárosi Ítélőtábla a 2022. február 10-én tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és megállapította, hogy a 2022. január 31. napján tartott sztrájk jogellenes volt - közölte a bíróság. A Portfolio cikke.

Mivel a felek közötti tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a kérelmezők 2022. január 31. napjára kétórás, míg ennek eredménytelensége esetére 2022. március 16-tól határozatlan időtartamú sztrájkot hirdettek. A felek a tárgyalások során a még elégséges szolgáltatások körében is egyeztettek egymással, melynek során különböző ajánlatokat tettek. Mivel a felek megállapodni nem tudtak, a kérelmezők kérelmet nyújtottak be a Fővárosi Törvényszékhez a még elégséges szolgáltatások megállapítása iránt - emlékeztet a bíróság közleménye.

A kérelmezett (jelen esetben az EMMI minisztérium - a szerk.) az ellenkérelmével egyidejűleg a sztrájk jogellenességére vonatkozó viszontkérelmet is előterjesztett. Álláspontja szerint a meghirdetett teljes sztrájk jogellenes, tekintettel a jelen járványügyi helyzetre - foglalja össze a helyzetet a bíróság.

Arra is kitér a mostani közlemény, hogy "a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a kérelmezők által kezdeményezett 2022. január 31. napjának 8:00 óra és 10:00 óra közötti időszakában meghirdetett 2 órás figyelmeztető sztrájk megtartása jogszerű. Az elsőfokú bíróság a kérelmezők ajánlatát fogadta el és a figyelmeztető sztrájk alatt a még elégséges szolgáltatások mértékét eszerint állapította meg határozatában".

Az elsőfokú végzés ellen a kérelmezett terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 176. § (1) bekezdés f) pontja alapján az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését, és az eljárás megszüntetését kérte. Másodlagosan az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra, és új határozat hozatalára utasítását kérte a Pp. 380. §-a alapján. Harmadlagosan az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását, a sztrájk jogellenességének megállapítását, valamint a kérelmezők eltiltását a jövőre nézve, miszerint a még elégséges szolgáltatás tárgyában való jogerős bírósági határozatot megelőzően tartsanak sztrájkot.

A kérelmezett (EMMI - a szerk.) szerint jogerős bírósági végzés hiányában megtartott figyelmeztető sztrájk jogellenes volt. Sérelmezte, hogy fellebbezési joga a sztrájkidőpont elmúlására tekintettel kiüresedett. Álláspontja szerint önmagában a sztrájk ideje alatti rendkívüli gyermekfelügyelet nem minősül szorosan vett oktatási tevékenységnek, ezért az elsőfokú végzés nem biztosít még elégséges szolgáltatást.

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG VÉGZÉSÉT MEGVÁLTOZTATTA ÉS MEGÁLLAPÍTOTTA, HOGY A 2022. JANUÁR 31. NAPJÁN TARTOTT SZTRÁJK JOGELLENES VOLT.

Az indoklásban az áll, hogy "a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (Sztrájktörvény) 4.§ (2) bekezdése szerint az olyan munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja". "A Sztrájktörvény 4. § (3) bekezdése szerint a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit törvény megállapíthatja. Törvényi szabályozás hiányában a sztrájkot megelőző egyeztetés során kell a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről megállapodni; ebben az esetben a sztrájk akkor tartható meg, ha a felek a megállapodást megkötötték, vagy ennek meghiúsulása esetén bármelyikük kérelmére a munkaügyi perben eljáró bíróság jogerős határozata megállapította a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit".

"Ezen törvényi rendelkezésekből egyértelműen levonható az a következtetés, hogy a még elégséges szolgáltatás mértékét vagy a felek megállapodásának kell tartalmaznia, vagy pedig arról jogerős bírósági határozatnak kell döntenie. Ennek hiányában a sztrájk nem gyakorolható, hiszen a jogszabályi rendelkezés azt mondja ki, hogy a sztrájk a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja, azaz feltétel az elégséges szolgáltatás tárgyában történt megállapodás, vagy jogerős bírói döntés" - emlékeztet a Fővárosi Ítélőtábla.

A Sztrájktörvény rendelkezéseinek együttes értelmezése során megállapítható, hogy a 4.§ (2) bekezdésének megsértése jogellenességet von maga után

- mondta ki most a bíróság, amely azt is hozzáteszi, hogy "a kérelmezők tudomással bírtak arról, hogy a sztrájk megtartásának időpontjában sem megállapodás, sem jogerős bírósági döntés nem volt a még elégséges szolgáltatás tárgyában", így az általuk ennek hiányában megtartott sztrájk jogellenes.

A Fővárosi Ítélőtábla döntése jogerős.

Forrás: Portfolio

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!