A felnőttképzés további felülvizsgálatát javasolja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), mivel a képzések és a vizsgák magas száma tapasztalatai szerint nem minőségi, hanem inkább árversenyt eredményez - közölte a köztestület pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a tapasztalatok alapján a NAK az oktatásra és a vizsgaszervezési engedély megszerzésére különböző lépéseket szorgalmaz.

Példaként közölték: a 2014 májusától csak az aranykalászos gazda-szakképesítésben több mint 16 ezren szereztek bizonyítványt. Ezek mintegy 40 százalékát a 2012. szeptember 1-jét megelőzően hatályos Országos Képzési Jegyzék (OKJ) alapján indították. Ilyen típusú képzést azonban legkésőbb 2013. augusztus 31-én lehetett elkezdeni, és a kapcsolódó szakmai vizsgát az akkor érvényes szabályok szerint megszervezni. A szabályozás hiányosságait kihasználva azonban továbbra is nagy számban jelentenek be a vizsgaszervezők olyan, a régi OKJ szerinti, modulrendszerű vizsgát - például mezőgazdasági technikus képesítésben -, amelyben a jelenleg hatályos OKJ szerint 2013. szeptember 1-től képzés csak iskolai rendszerben indítható.

A visszásságok kiküszöbölése érdekében a NAK javaslatot tesz egy, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által fenntartott oktatási intézményekre épülő agrár-felnőttképzési hálózat létrehozására. A javaslat elsősorban ezen hálózat keretein belüli kívánja elérni az agrár felnőttképzési vizsgaközpontok kialakítását és működtetését.

A NAK indítványozza az iskolarendszeren kívüli szakképzést követő komplex szakmai vizsgára vizsgaszervezési engedélyt kapott intézmények ellenőrzési és minősítési rendszerének - gyakorlati vizsga tekintetében a gazdasági kamarák közreműködésével történő - kidolgozását és működtetését is - olvasható a közleményben.