Az Alkotmánybírósághoz a COVID-19 elleni védőoltás egészségügyi dolgozók számára való kötelezővé tétele miatt nagyszámú (közel 300), különböző indítványminták alapján előkészített, de lényegében azonos szövegű alkotmányjogi panasz érkezett. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az előírt alapjogi korlátozás szükséges és arányos, ezért a kormányrendeletek támadott rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet, valamint a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat.

A nagyszámú indítványban támadott rendelkezések alapján az egészségügyi szolgáltatónál a foglalkoztatottak az állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében kötelesek egydózisú oltóanyag esetén a védőoltást, kétdózisú oltóanyag esetén a védőoltás első dózisát 2021. szeptember 1. napjáig (a rendelet módosítását követően 2021. szeptember 15. napjáig), kétdózisú oltóanyag esetén a védőoltás második dózisát az oltóorvos által meghatározott időpontban felvenni. A 2021. november 19. napján hatályba lépett kormányrendelet pedig előírta a harmadik oltás felvételének kötelezettségét is.

A cikk a Portfolio oldalán érhető el.

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!