A kieső tanárok, oktatók feladatait a többi pedagógusnak kell majd ellátnia. December 15. a határidő, hogy az érintettek beadassák a vakcinát. A Népszava cikke.

 Egyes állami iskolákban már elrendelték a tantárgyfelosztás átdolgozását, hogy így csoportosítsák át azoknak a pedagógusoknak a feladatait, akik a december 15-i határidőig sem hajlandók felvenni a kötelező koronavírus elleni védőoltást, ezért fizetés nélküli szabadságra küldik őket – értesült a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). A kieső tanárok, oktatók feladatait a többi pedagógusnak kell majd ellátnia.

A PSZ figyelmeztetett: a közoktatásban dolgozó tanárokat ezért a munkáért helyettesítési díj illeti meg. A szakképzésben foglalkoztatott oktatóknak pedig – miután ők már nem közalkalmazottak – azt ajánlják, kössenek külön megállapodást a feladatok elvégzésére, de ne érjék be a korábbi gyakorlat szerinti 3045 forintos helyettesítési óradíjjal, hanem olyan egyedi megállapodásokat kössenek, amelyekben a díjazás arányban áll a nagy erőfeszítéssel teljesíthető többletmunkával. „A rendszerszintű problémákra nem megoldás az egyes pedagógusok, oktatók végletekig húzódó terhelése” – közölte a szakszervezet.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely miniszter elmondta, a beoltott pedagógusok aránya 92 százalék körüli. Vagyis még mindig van több mint tízezer tanár, aki nem vette fel az oltást. Az érdekvédelmi szervezetek mellett a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is attól tart, hogy az oltást megtagadó iskolai dolgozók (a tanárok mellett a technikai személyzet is érintett) miatt több intézményben működési problémák léphetnek fel, ha elküldik az oltatlan munkavállalókat.

A PSZ azt is szerette volna megtudni, mennyi pedagógus volt táppénzen az előző tanévben, közülük mennyien voltak koronavírus-fertőzöttek, és mennyien kapták meg a megígért 100 százalékos táppénzt. Ám míg korábban, a 2020. szeptember-december közötti időszakra részben megkapták aForrz adatokat, a 2021. január-júniusi periódusra vonatkozó közérdekű adatigénylésüket most a tankerületek, a szakképzési centrumok és az államkincstár is azzal utasították el, hogy ilyen adatokat nem tartanak nyilván.

Gosztonyi Gábor PSZ-alelnök szerint ez nyilvánvaló hazugság, hiszen a korábbi igénylésükre kaptak adatokat, igaz, az államkincstár és a tankerületek, centrumok adatai több esetben eltérőek voltak. Ráadásul míg a legtöbb helyről most lényegében ugyanazzal a központi szöveggel utasították el az igénylést, az egyik szakképzési centrumtól „véletlenül” mégis kaptak tájékoztatást. A PSZ alelnöke szerint ez is azt bizonyítja, nem igaz, hogy az érintett szerveknek nincsenek ilyen adataik. – Ezek az adatok léteznek, de a kormányzat most valamiért titkolni akarja őket – fogalmazott Gosztonyi Gábor. 

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!