Nem csak az iskola tanulói álltak ki a tanárok mellett, mert a tantestület nyílt tiltakozást intézett a kormány felé a közoktatás állapota miatt, hanem újabb miskolci iskola, a Földes Ferenc Gimnázium is csatlakozott a Herman Ottó Gimnáziumhoz – tudta meg a HVG.

A miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai korábban hiába juttatták el észrevételeiket az illetékes állami szervek felé a közoktatásban tapasztalt problémákról, még válaszra sem méltatták őket, ezért a tiltakozás nyílt formáját választva levelet írtak a kormánynak, ugyanis már nem csak egyes területeket, hanem a teljes oktatási rendszert látják veszélyben.

A tiltakozás híre gyorsan terjedt, többek elismerését és támogatását kiváltva, például az iskola tanulói is levelet írtak a tantestületnek, hogy büszkék kiállásukra, ezt az iskolarádióban is felolvasták - számolt be az esetről az RTL Klub. Mint írták, sokkal jellemzőbb, hogy a tanárok büszkék egy-egy diák jó teljesítményére, de most ők is így éreznek tanáraik tettét követően. Hozzátették, hogy ők az iskolában nem csak a történelemórán tanulnak róla, hogy mi a demokrácia, hanem tanáraik példáján át is.

A tanárok levelére a hír terjedését követően reagált az államtitkárság, miszerint a tanárok jövőre és később is béremelésre számíthatnak. Az iskola részéről Pilz Olivér azt nyilatkozta a csatornának, hogy - miközben három oldalon keresztül sorolták a problémákat - nem a bérük a közoktatás legnagyobb problémája, hanem szakmai problémák vannak - ezekre nem reagált az államtitkárság.

Napközben a tantestület titkos szavazását követően csatlakozott a tiltakozáshoz a miskolci Földes Ferenc Gimnázium is. A nyílt levél tartalma kritikával illette a sűrű és követhetetlen változtatásokat, ami az órákkal és tananyaggal teletömött tantervet vagy az érettségi vizsgára való felkészülést érinti, de nincs pénz tanulmányi versenyek részvételi díjára sem az intézményekben. A tanárok is kihasználva érzik magukat, elmondásuk szerint a jelenlegi rendszert a tanári munka tudta működésben tartani, de stresszesen és elcsigázottan tudják csak munkájukat végezni.

Forrás: HVG