Pedagógusok és más iskolai dolgozók gyűlést szerveztek szerdán este Mohácson a kötelező oltásra vonatkozó rendelet ellen. A tüntetésen – a felvételek tanulsága szerint – több mint százan vettek részt. A Mérce összeállítása.

A demonstrációt a környékbeli iskolák dolgozói kezdték el szervezni, elsősorban oltatlanok, de több oltott tanár, tanító is csatlakozott hozzájuk, akik aggódnak a szigorítás miatt kiesők helyettesítésével járó többletterhek miatt.

A tüntetésen Hetyei Csaba, az egyik szervező elondta, hogy ha valóban felállnak azok az iskolai dolgozók, akik nem oltatják be magukat a koronavírus ellen, akkor az az összes munkatársukra hatással lesz, hiszen a többiekre a mostaninál is nagyobb terhek fognak hárulni, ugyanis helyettesíteniük kell a kollégáikat.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszerveze (PDSZ) országos választmányának tagja arra figyelmeztetett,hogy

senki ne gondolja, hogy „ennyi laposföld-hívő van itt, a legtöbben az oktatásért aggódnak, azért aggódnak, hogy mi lesz a családjukkal, mi lesz az intézményekkel”.

A PDSZ képviselője szerint egység kezd kialakulni az oktatásban dolgozók körében, kezdik megérteni az iskolai dolgozók, hogy a kötelező oltásról szóló rendelet nem azoknak a magánügye, „akit folyton lehülyéznek”, mert nem akarják magukat beoltatni. Az aggódók körét pedig egyre több szülő és iskolás gyermek gyarapítja.

Elmondása szerint számos olyan levelet kapnak, amelyben a pedagógusok és szülők kifejezik az aggodalmukat és a panaszaikat.

– Mi lesz velünk? Ki fogja elvégezni a feladatokat?

– teszik fel egyre többen a kérdést. Ha ugyanis fizetés nélküli szabadságra küldik az oltatlanokat, majd pedig elbocsátják azokat, akik nem hajlandóak felvenni a vakcinát, az iskola összeomlik.

Nagy Erzsébet szerint érthetetlen, hogy miért nem fogadják el azoknak az igazolását, akik átestek a betegségen, és az ellenanyagszintjük még mindig magas. Sajátosnak és „érdekesnek” nevezte, hogy az iskolákban állítólag csak az a tíz százaléknyi oltatlan pedagógus jelent veszélyt, miközben az intézményekben gyakorlatilag szabadon terjedhet a járvány, hiszen nincs valódi járványkezelés.

Felelevenítette, hogy a PDSZ álláspontja mindig is világos volt:

aki igényli a védőoltást, mihamarabb kapja meg, de ne kötelezzenek rá senkit sem.

Megemlítette, hogy míg az állami fenntartású iskolák pedagógusait kötelezik a védőoltásra, addig az egyházi iskolák dolgozóit nem feltétlenül, s ugyancsak nem biztos, hogy kötelező lesz a vakcina azoknak az iskolai dolgozóknak, akik egy vállalaton keresztül végeznek karbantartói vagy takarítói munkát.

„Ez a rendelet nonszensz, ez a rendelet őrültség, ez a rendelet káros” – jelentette ki Nagy Erzsébet, aki emlékeztett arra is, hogy csütörtökön sztrájktárgyalásokat fognak folytatni a kormánnyal.

A tüntetésről készült felvétel itt nézhető meg.

 

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!