Folyamatosan emelkedik azoknak az oktatási intézményeknek a száma, ahol intézkedni kellett a koronavírusos megbetegedések miatt - derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) lapunknak küldött tájékoztatásából. A szaktárca adatai szerint jelenleg az iskolák két százalékát - jellemzően egy-egy osztályt - érinti tanügyi intézkedés, néhány hete ez a szám egy százalék körüli volt. Hozzátették: tudomásuk szerint a jelenlegi tanévben arra még nem volt példa, hogy egész iskolára kellett volna ilyen intézkedést elrendelni. A Népszava.

 Bár pontos számokat nem kaptunk, ha az Emmi által korábban említett mintegy 13 500 feladatellátási hellyel számolunk, az azt jelenti, hogy 270 körüli azoknak az iskolai helyszíneknek a száma, ahol koronavírusos megbetegedéseket igazoltak.

A pedagógus érdekvédelmi szervezetek szerint ugyanakkor a hivatalos adatok nem minden esetben fedik a valóságot, hiszen érdemi kontaktkutatás, kötelező tesztelés továbbra sincs. Az idei tanévtől kötelező központi járványügyi szabályok sincsenek, mint például a maszkviselés vagy a testhőmérséklet mérés.

Igaz, erről az iskolák dönthetnek saját hatáskörben is, az Eduline oktatási szakportál nemrég arról írt, több általános és középiskola diákjainak már a tanteremben is maszkot kell viselniük. A kormányzat - úgy tűnik - egy szabályon viszont szigorított: az iskoláknak tanévkezdéskor kiküldött intézkedési tervben még az állt, hogy bárki (tanár, diák vagy más iskolai dolgozó), aki megkapta a védőoltást vagy az elmúlt hat hónapban átesett a koronavírus-fertőzésen, nem minősül kontaktszemélynek és karanténkötelezettség sem vonatkozik rá. Ez viszont már nincs így, az Emmi legalábbis azt közölte lapunkkal, hogy az igazolt fertőzöttekre „továbbra is” érvényes a tíz napos karantén, ez igaz az igazoltan fertőzött pedagógusokra és a diákokra is, akkor is, ha egyébként oltott valaki.

- A diákok és a pedagógusok átoltottságának köszönhetően nincsenek tömeges megbetegedések, az oktatás főszabály szerint jelenléti oktatásban működik, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. A 12 év feletti diákok több mint fele védett a vírussal szemben és arányuk folyamatosan nő

- írta lapunknak a szaktárca.

Bár a főszabály szerint mindenhol jelenléti oktatás van, az Emmitől szerettük volna megtudni, pontosan hány esetben indokolta eddig a járványhelyzet digitális munkarend bevezetését, s mennyi iskolai osztályt érint jelenleg is a digitális oktatás, de erre a kérdésünkre csak annyit válaszoltak, hogy a tantermen kívüli digitális munkarend elrendelése az Operatív Törzs hatáskörébe tartozik. Érdeklődtünk a Koronavírus Sajtóközpontnál is, de lapzártánkig nem kaptunk tájékoztatást. 

Nem „hírvivőt” akarnak

Szerdán tárgyaltak volna a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) képviselői a kormánnyal a napokban bejelentett sztrájkköveteléseikről, de formai és tartalmi okok miatt érdemi egyeztetés nem történt. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Népszavának azt nyilatkozta, az Emmi által tárgyalópartnernek kijelölt Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár nem tudott egyértelműen nyilatkozni arról, van-e felhatalmazása esetleges megállapodások megkötésére, ráadásul a helyettes államtitkár egy olyan megbízólevéllel érkezett a tárgyalásra, amelyben a PSZ-t nem, csak a PDSZ-t jelölték meg tárgyalófélként az érdekvédelem oldaláról. Ezt mindkét szakszervezet elfogadhatatlannak tartotta, hiszen éppen a múlt héten jelentették be, hogy egyesítették sztrájkbizottságaikat, hogy közös erővel érjenek el konkrét döntéseket egyebek mellett a pedagógusok bér- és munkaidőrendezésével kapcsolatban. Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja úgy fogalmazott: valódi sztrájkbizottsági egyeztetéseket szeretnének a kormány részéről olyan tárgyalóféllel, akinek van döntési jogosultsága, nem pedig egy "hírvivővel" szeretnének beszélgetni.

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!