Még csak most indul a kormány és a szakszervezetek tárgyalássorozata a sztrájk kilátásba helyezése kapcsán, de az egyik érdekképviseletnek máris van néhány észrevétele.

Leginkább alaki, formai hibák miatt futottak zátonyra a pedagógusok érdekképviseletei és az illetékes Emberi Erőforrások Miniszérium helyettes államtitkára közötti tárgyalások a kilátásba helyezett sztrájkról.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke érdeklődésünkre azt mondta: hiányoznak a jogkörök a másik félnél, illetve a kettő közül csak az egyik szakszervezettel tárgyalna a kormány a hivatalos dokumentum alapján.

Volt egy egyeztetés, amit nem neveznék sztrájktárgyalásnak, ugyanis a PSZ és a PDSZ kifogást emelt az ellen, ahogyan a megbízólevele szólt a helyettes államtitkárnak. Mindenképpen szükségesnek tartjuk, hogy ez a megbízólevél a miniszterelnöktől származzon, mert számunkra ez ad garanciát arra, hogy a helyettes államtitkár a végén aláírhatja azt a dokumentumot, aminek az a neve, hogy megállapodás

- szögezte le Szabó Zsuzsa.

A tanár-szakszervezeti vezető az InfoRádióban elmondta, a mostani levél a minisztertől való, de ez még csak "a kisebbik baj".

Számunkra ez azt a veszélyt hordozza, hogy lehet, hogy a helyettes államtitkárnak bizonyos kérdésekben nincs joga azt mondani, hogy ebben vagy abban meg tudunk állapodni. Mi kompetenciákat akarunk látni; azt, hogy mire kapott felhatalmazást.

Ráadásul: a megbízólevél alapján a helyettes államtitkár csak a PDSZ-szel tárgyalhatott mint a sztrájkbizottság egyik tagjával, a PSZ viszont közös sztrájkbizottságot hozott létre a PDSZ-szel, ezért azt várja, hogy a PSZ-nek is lehessen joga a tárgyalóasztal mellett ülni.

Ismert, a miniszterelnök kilátásba helyezte, 2022-ben lehetséges egy 10 százalékos pedagógus-béremelés, majd később egy nagyobb arányú, de ehhez Szabó Zsuzsa rögvest hozzátesz egy másik számot: 750 ezer forint a diplomások bruttó átlagkeresete a versenyszférában, a pedagógusoké viszont 323 ezer forint.

Figyelmeztetett külön a pedagógushiányra is: ebben a tanévben 12 ezren hiányoznak a rendszerből, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a többieknek helyettük kell dolgozni.

Pontosan tudjuk, hogy egy testnevelés szakos kolléga nem olyan mélységben és nem olyan módszertannal tudja átadni a matematika tudásanyagot a diákoknak, ebből pedig származhatnak további problémák, hisz a gyermekek továbbtanulása múlik ezen.

Korábban Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára tagadta, hogy tartós pedagógushiány lenne.

 

Forrás: Infostart

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!