A legtöbben a szakdolgozók közül eshetnek ki, például ápolók, asszisztensek vagy épp beteghordók. A szakdolgozói kamara elnöke szerint az elbocsátások miatt fennakadások lehetnek az ellátásban – írja a HVG.

2-3 ezer egészségügyi dolgozó veszítheti el az állását októberben, amiért nem oltatta be magát koronavírus ellen – mondta Soós Adrianna, a  Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az RTL Híradónak. Soós úgy értesült, hogy a nagyobb intézmények 15-80 dolgozót is elvesztenek emiatt.

Korábban Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter arról beszélt, hogy az orvosok és egészségügyi dolgozók „szinte kivétel nélkül” felvették már a védőoltást – idézi fel a Híradó. Novák ekkor azt mondta, az ellátás nincsen veszélyben, és ezt nyilatkozta most az Emberi Erőforrások Minisztériuma is.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, Balogh Zoltán szerint azonban a néhány százaléknyi oltatlan egészségügyi dolgozó kiesése is jelenthet gondot. A legtöbb érintett ugyanis szakdolgozó: például ápoló, asszisztens, beteghordó, vagy műtős. Ezeken a területeken már most sincsen elég ember.

 

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!