Egyre több intézményben betegednek meg tanárok, diákok. A kormány feleslegesnek tartja a tesztelést, a gyermekorvosok szerint fontos lenne a szűrés – írja a Népszava.

 Az élet már felülírta azt a "főszabályt", mely szerint azokon az iskolai évfolyamokon, ahol már a diákok számára is elérhető a koronavírus elleni védőoltás, nem rendelhetnek el tantermen kívüli munkarendet. Négy hét telt el a tanévkezdés óta, de már több intézményben annyi megbetegedés történt, hogy kénytelenek voltak visszatérni a digitális oktatáshoz – nyilatkozta a Népszavának Totyik Tamás.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint a kormány - miközben a parlament hétfőn január 1-jéig meghosszabbította a veszélyhelyzet fenntartását – lényegében szabad utat engedett a koronavírus terjedésének az oktatási-nevelési intézményekben azzal, hogy az idei tanévtől semmilyen kötelező érvényű szabályt nem írt elő a védekezés érdekében.

– Nincs kötelező maszkviselés, testhőmérséklet mérés, de ami ennél is aggasztóbb, továbbra sincs tesztelés, kontaktkutatás. Ha egy tanár vagy egy diák elkapja a koronavírust, az leginkább csak úgy derül ki, ha saját, illetve a tanulók esetében a szülők költségén tesztelik őket. Ha ez így marad, a későbbiekben nagy árat fogunk fizetni – fogalmazott Totyik Tamás. A PSZ alelnöke azt is értelmetlennek tartja, hogy azok, akik már kaptak védőoltást, mentesülnek a karantén-kötelezettség alól, miközben a vírust oltottan is terjeszthetik. Ha egy pedagógus fertőződik meg, otthoni munkavégzést sem rendelnek el számára.

A szakszervezeti vezető arra is felhívta a figyelmet, ha egy olyan tanár betegszik meg, aki nem oltotta be magát, a száz százalékos táppénznek is búcsút inthet, mert azt nem biztosítják azok számára, akik elutasították a védőoltást. Szerettük volna megtudni az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi), a tanévkezdés óta pontosan hányszor kellett intézkedni óvodákban, iskolákban koronavírus megbetegedések miatt, de érdemi tájékoztatást nem kaptunk, többszöri megkeresésünk után az Emmi annyit írt, már nem a korlátozások és a tesztelés, hanem az oltás a legerősebb védelem a vírus ellen.

Az iskolai intézkedésekkel kapcsolatban az Operatív Törzshöz irányítottak bennünket, ahonnan kérdéseinkre szintén nem kaptunk válaszokat. A legutóbbi hírek szerint Kazincbarcikán mintegy kétszáz diák került karanténba, miután az egyik tanár Covid-fertőzött lett.

A narancs.hu információi szerint a pedagógusok számára viszont nem rendeltek el házi karantént. Múlt héten egy budai általános iskolában, azt megelőzően egy pilisborosjenői általános iskolában kellett intézkedni fertőzések miatt. Kásler Miklós Emmi-miniszter a Magyar Nemzetnek adott hétfői interjújából azt is megtudhattuk, a tanárok 85 százaléka van beoltva, a 12-19 éves korosztálynak viszont még mindig csak az 50 százaléka. A miniszter itt is hangsúlyozta: az oltás adja a legerősebb védelmet a vírus ellen. Noha a szaktárca már nem tartja szükségesnek a tesztelést és a korlátozásokat a védekezésben, szakmai szervezetek másként látják.

A tanári érdekképviseletek mellett a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is fontosnak tartaná, ha legalább az oltatlanok körében elvégeznék a heti egyszeri tesztelést, különösen, ha egyéb védőintézkedés – például a maszkviselési, távolságtartási kötelezettség – nincs érvényben az iskolában. Mint legutóbbi állásfoglalásukban írták, eddigi tanulmányok szerint az iskolai esetek 30-60 százalékát a tünetmentesek szűrésével azonosították, ami nagyban hozzájárul a fertőzés megfékezéséhez.

Marad a veszélyhelyzet

A veszélyhelyzet meghosszabbítása értelmében a kormány továbbra is hozhat saját hatáskörben törvénnyel felérő rendeleteket. Vagyis elvileg a járványhelyzetre hivatkozva ismét korlátozhatná a mozgásszabadságot, oktatási- ,vagy más közintézményeket zárhatna be, előírhatná egyes üzletek nyitvatartásának korlátozását, megtilthatná a gyülekezést. Ilyenekre azonban nem készül most a kabinet. Egy ellenzéki vezető szerint a a legfőbb oka valószínűleg az volt a veszélyhelyzet meghosszabbításának, hogy így a kabinet a lehető legegyszerűbben nyúlhat hozzá a 2022-es elfogadott költségvetéshez és végezheti majd a választások előtti pénzosztást. K. A.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!