A közlönyből derült ki, hogy indul a tanárok komplex ellenőrzése, de hogy ez mit takar, azt senkivel nem egyeztették – írja a HVG.

 A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete bukkant rá arra a kormányhatározatra, amely szerint a kormány évente közel egymilliárd forintot fordít arra, hogy az Emmi végre tudja hajtatni a pedagógusok „komplex ellenőrzését”.

A Kormáy egyetért a tanfelügyeleti rendszer folyamatainak áttekintésével, tevékenységének megerősítésével

– olvasható a Magyar Közlönyben, ahol az is kiderül, hogy a pénzügyminiszternek ennek érdekében a 2021-es évre 287 millió, majd 2022-től évente 969 millió forintot kell biztosítania a költségvetésben erre a célra.

PDSZ hangsúlyozza, senki sem egyeztetett a szakmai szervezetekkel, szakszervezetekkel arról, hogy vajon mi szükség van egy, a „pedagógus, az intézményvezető és az intézmény ellenőrzésére” szolgáló új fajta ellenőrzésre. Máig nem tudni, mit takar az évi egymilliárd forintos ellenőrzési forma.

Az intézményeknek nem új ellenőrzésekre, és az azokkal kapcsolatos adminisztrációra van szükségük! Nem különmunkával kellene szorongatni őket, hanem hagyni kellene, hogy most, amíg még lehet, ledolgozhassák a felhalmozott hátrányt a tanulókkal. Ehhez szakmai szabadságra és nyugalomra lenne szükség, már amennyire a meghosszabbított járványügyi vészhelyzetben ez egyáltalán lehetséges – és ha már segíteni ezt a munkát a kormány nem képes, legalább ne akadályozza azt

– írja a PDSZ. Kifejezetten cinikus dolognak tartják, hogy ismeretlen célú és tartalmú, megfélemlítő ellenőrzésekre költenek milliárdokat akkor, amikor a kormány nem képes régi adósságát, a bérrendezést sem végrehajtani.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!