Kordás László némiképp nehezen vette, hogy az iparkamarai elnök idejétmúltnak tartja a bértárgyalások lebonyolítására alkalmas fórumot – írja a Népszava.

Komolytalan licitnek nevezte a 200 ezres minimálbérrel kapcsolatos vitákat a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az ATV Start című műsorában. Kordás László szerint ennek a kérdésnek szakmai alapon kell eldőlnie, nem pedig a nemzeti konzultációban. Hozzátette, a legoptimálisabb az lenne, ha már az idén 200 ezer forint lenne a minimálbér, és ez alapján beszélnének a jövő évi bérfejlesztésről. Egyúttal arra is figyelmeztetett, ha adócsökkentés van, azzal óvatosnak kell lenni, mert akkor az állami közfeladatok ellátása kerülhet veszélybe, a közösségi közlekedés, útfelújítás, bármi, hiszen ezeket finanszírozza az állam azokból az adóbevételekből, amely a bérek után bejönnek a kincstárba. Az érdekképviseleti vezető válaszolt Parragh Lászlónak is, aki korábban azt mondta, nem alkalmas a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma arra, hogy a minimálbér megállapításában szakmai megoldást találjon, mivel ez "egy rendszerváltás után alakult érdekegyeztetési folyamat maradványa". Kordás László hangsúlyozta: ugyan nem akarja megbántani az iparkamarai elnököt, de szerinte  

szamárságokat beszél.

Úgy látja, ha ez a rendszer egész Nyugat-Európában működik, akkor Magyarországon is működhetne, csak a kormány nem tesz semmit sem ennek érdekében. A szakszervezeti elnök szerint Parragh László egy "másik szamársággal" akarta egyensúlyozni azt a korábbi kijelentését, mely szerint nehezen viseli, ha a 9 éves kisfiát a tanár úgy segíti fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudja róla, hogy a fiúkhoz vonzódik.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!