„Az orvos- és egészségtudományi képzés elképzelhetetlen gyakorlati oktatás nélkül, amikor a hallgatók a gyógyszertárakban, a betegágyak vagy sérült emberek mellett tanulnak és vesznek részt az ellátásban. Nem megengedhető és az elsősök fogadalomtételével összeegyeztethetetlen, ha veszélyeztetik kiszolgáltatott embertársaikat azzal, hogy nem tesznek meg mindent saját és környezetük védelme érdekében” – írja közleményében a Semmelweis Egyetem arról, miért is kötelező az oltás a hallgatóknak.

 Korábban megírtuk, hogy kötelezően be kell oltatnia magát minden diáknak, aki a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán, az Egészségügyi Karán, a Fogorvostudományi Karán, a Gyógyszerésztudományi Karán, a Népegészségügyi Karán tanul, most a SOTE is hasonló közleményt adott ki.

Azt írják, „amennyiben egy hallgató valamilyen megalapozott egészségügyi oknál fogva nem veheti fel az oltást (pl. első trimeszterben lévő kismamák), akkor az egyetem vállalja, hogy 5 naponta térítésmentesen antigéntesztet végez nála”, ám

azok a hallgatók, akik valós, szakorvosi véleménnyel igazolt egészségügyi indok nélkül utasítják el az oltást, beiratkozhatnak a Semmelweis Egyetemre, de nem kezdhetik meg tanulmányaikat.

Hozzáteszik, hogy „az egyetem saját hatáskörben, soron kívül vállalja és vállalta a hallgatók vakcinációját, így a hallgatói körében közel százszázalékos az átoltottság”.

 

Forrás: Telex

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!