Nemcsak augusztus végén, hanem szeptember elején is kaphatnak Pfizert a 12–18 évesek. Az intézményeket még nem tájékoztatták – olvasható a Népszavában.

 Az iskolaorvosok mellett a háziorvosok bevonásával kezdődhet meg tanévkezdéskor a 12-18 évesek koronavírus elleni oltása az oktatási intézményekben - tudtuk meg az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi). Elárulták azt is, hogy az eredetileg augusztus utolsó két napjára tervezett oltás felvételére még szeptember elején is lesz lehetőségük a 12 év feletti diákoknak. Ennél több konkrétumot azonban nem közöltek, kérdésünkre csak annyit írtak, a részletekről időben tájékoztatást fognak kapni az érintettek. Lapunk még július végén írta meg, az iskolaigazgatók arról kaptak értesítést, hogy augusztus elejéig derítsék ki, az adott intézményben hány szülő igényelné 12-18 éves gyermekének a Pfizer oltást, amelynek felvételére augusztus 30-án és 31-én lenne lehetőség.

Az erről szóló utasítást azonban gyorsan visszavonta az Emmi. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke pedig azt nyilatkozta a Népszavának: az igényfelmérések augusztus közepe után kezdődhetnek meg, mivel az augusztus eleji időpont túl korai lett volna. Érdeklődtünk az Emminél, mikor kezdődhet az iskolai igényfelmérés, ám erre a kérdésünkre nem kaptunk választ.

 Újból kerestük Horváth Pétert is, aki azt mondta: az intézményvezetők egyelőre nem kaptak újabb utasítást az iskolai oltások szervezésével kapcsolatban. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás szintén nem tud arról, hogy az iskolákat tájékoztatták volna a tanévkezdésre tervezett oltás lebonyolításáról, ami véleménye szerint aggasztó, hiszen már csak két hét áll rendelkezésre az igények felmérésére, az oltási akció megszervezésére.

Az Emmi ugyanakkor emlékeztetett: Magyarország minden más európai országnál jobban áll a korosztály védettségében, hiszen Európában elsőként nálunk kezdődött meg a 12 év feletti gyermekek regisztrációja és oltása már júniusban, a szülők internetes regisztrációval is foglalhatnak időpontot kórházi oltópontra, de az oltás a háziorvosnál, házi gyermekorvosnál is kérhető. A szaktárca szerint kizárólag a szülőn múlik, hogy beoltatta-e, illetve a tanévkezdésig beoltatja-e a gyermekét. Hozzátették: a pedagógusok, bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók soron kívüli oltása már áprilisban megtörtént, ők akár már a harmadik oltást is lefoglalhatják, a be nem oltott pedagógusokat pedig az oltás felvételére biztatják. Szerettük volna megtudni, a 12-18 éves korosztályból eddig mennyien kaptak oltást, de erre a kérdésünkre szintén kaptunk választ. 

Aggódnak a virológusok

Az iskolakezdés nagyjából egybeesik majd a delta variáns elterjedésével Magyarországon, és ha a maszkviselés nem tér vissza, szeptemberre emelkedhetnek az esetszámok - mondta a Pénzcentrumnak Tóth Sándor szegedi virológus. Hasonlóképp vélekedett Duda Ernő virológus professzor is, aki szerint leginkább az órák közötti szünetekben terjedhet majd az új koronavírus. Úgy véli, a nyári táborokban is rengeteg gyereket be lehetett volna oltani, akik szeptemberben már védetten mehettek volna iskolába.  

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!