Egy magyarországi kisiskola pedagógusi álláshelyére nincs jelentkező. Annyira nincs, hogy a tankerület már abba is beleegyezett, hogy bármilyen érettségivel rendelkezőt felvegyenek oda. Mintha csak a megvalósulását látnánk annak, amit Setényi János vetített előre, amikor a pedagógusképzésről beszélgettünk – írja a Hirklikk.

Az oktatáskutatóval korábban áttekintettük a közoktatás és a felsőoktatás helyzetét. Ezekből kiderült, a pedagógushiány – amelynek egyik oka az életpálya jelenlegi fenntarthatatlansága – nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a kis falvakban, de lassan már a városokban sincs elég képzett pedagógus. A pedagóguspálya pedig már sem a fiúk, sem a lányok számára nem vonzó perspektíva. A felsőoktatásban az elmúlt 10 év kísérletezéssel telt el. 

– Hogyan látja a magyar pedagógusképzés helyzetét?

– A pedagógusképzésnek vannak aktuális belföldi gondjai, de az egész egy jóval tágabb civilizációs válság része. Általában elmondható, hogy a pedagóguspálya egyre kevésbé vonzó a világ legfejlettebb államaiban – így Magyarországon is. Ezen belül kritikussá vált a „nehéz” természettudományok helyzete: egyre kevesebben tanulják és egyre kevesebben tanítják. Feltételezhető, hogy fokozatosan átalakul az a XIX. századi és XX. századi pedagógusképzés, amelyben jelentkezők tömegéből választjuk ki az alkalmas fiatalokat, őket az egyetemeken megtanítjuk a szakma elméleti részére, és aztán gyakorlóintézményekbe küldjük őket szakmai gyakorlatra. Ez a képzési rendszer abból a feltételezésből indul ki, hogy lehetséges tanításra kész pályakezdők kiképzése. (A valóságban persze mindig is éveket vett igénybe a betanulás). Valószínűleg el fogunk mozdulni olyan megoldások felé, ahol valamiféle könnyített és rövidített képzés lesz, a leendő pedagógusok pedig az iskolában, és a gyakorlatban fogják megtanulni a szakmát. Ezt esetleg a továbbképzési rendszer fejlődése és részleges digitalizációja egészíti majd ki, és akkor munka mellett a gyakorlatban válnak igazi szakemberekké, akik a pályán maradnak. Lesz, aki ebben apokalipszist lát majd, de előbb-utóbb ilyen kompromisszumokra szükség lesz. Egy, a munka mellett digitálisan megtámogatott továbbképzési rendszer és az iskolák belső kollegiális segítsége valamit fog ezen segíteni, de ebben a helyzetben inkább már valamilyen pedagógustanulásról beszélhetünk, mint pedagógusképzésről. 

– A béremelés segíthet?

– Persze, valamit élénkíthet az utánpótláson. De a bérek esetében az látható, hogy még nálunk is gazdagabb országokban sincs politikai realitása a komolyabb közszolgálati béremeléseknek. 

– Mindez hova vezet?

– Átrendeződik a világ. Az az atlanti kultúrkör, amelyik az elmúlt 500 évben irányította a világot egy továbbra is fontos, megkerülhetetlen, de már nem mintaadó szereplővé válik. Kelet-Ázsia pedig – amennyiben az országai képesek együttműködni egymással – átveszi a világ gazdasági, és kulturális vezetését is. A PISA mérések ezredforduló utáni eredményei ugyanebbe az irányba mutatnak.

– Ez nem valami vigasztaló jövőkép…

– A létfontosságú társadalmi ügyek (mint pl. a tanulás jövője) megbeszélése helyett természettudományosan igazolatlan klímahisztéria folyik és elkezdődött a hagyományos nemi szerepek feldarabolása és újra definiálása. Most egy kulturális forradalom zajlik, és nyilvánvaló, hogy ebből a legbölcsebb lenne legalább részlegesen kimaradni. 

– Ki tudunk ebből maradni?

– Nem. Magyarország nyitott ország és a mérete miatt nem oszt és nem szoroz. Ha a visegrádi térség részben ki is marad ebből, Európa egészét illetően ennek sincs jelentősége. Aki viszont nem ezzel foglalkozik, hanem a jövőbe fektet, az tovább fejleszti az oktatását, a természettudományokban milliószám ontja a felkészült kutatókat, fejlesztőket, és nekik vonzó pályát teremt. Az ilyen országoknak valószínűleg további eredményeik lesznek.

Forrás: Hirklikk