Bár a hazai munkavállalók az egy évvel ezelőtti állapothoz képest egyre optimistábban tekintenek jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására, amelyet egy esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció rekordmagas pontszáma is alátámaszt - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

A több mint egy éve tartó járvány harmadik hullámának lecsengése a munkaerő-piaci tendenciákra is pozitív hatást gyakorol, így a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe 68 pontos értéket vett fel júniusban.

Bár az előző és az azt megelőző év hasonló időszakához képest 2-2 ponttal alacsonyabb az idei második negyedéves mutató, ha figyelmen kívül hagyjuk a munkavállalók jelenlegi állásuk megtartása iránt érzett egyre gyengülő motiváció korrigáló hatását, akkor egy lassan, de biztosan erősödő optimista hangulat tapasztalható.

A negyedéves jelentésből kiderül, hogy a munkavállalók – összhangban a járvány harmadik hullámának lecsengésével – a tavalyi adatokkal összevetve már jóval optimistábbak a mostani pozíciójuk megtartásával kapcsolatban: a tavaly nyári 74 pont után idén júniusban már 80 pontot vett fel ez a részindex, ami jelentős javulásnak számít, bár a két évvel ezelőtti azonos negyedévben mért időszakhoz képest (92 pont) még jócskán elmarad.

Biztos munkahely, de meddig?

A BNP Paribas Cardif Biztosító az ügyfeleknek egészségkárosodás, keresőképtelenség vagy munkanélküliség okozta jövedelemveszteség esetén anyagi segítséget nyújtó hitelfedezeti biztosításhoz kapcsolódó statisztikái 49 százalékos növekedést mutatnak a 2021 második negyedévében kifizetett összegben az előző év azonos időszakához képest.

Külön említést érdemel, hogy a munkanélküliségre vonatkozó kifizetések 58 százalékkal magasabbak, mint egy évvel korábban. Ez arra utal, hogy a felmérésben résztvevők optimizmusa ellenére a magyar háztartások pénzügyi helyzete valószínűleg sérülékenyebb, mint a COVID-19 előtt.

Ugyancsak számottevő emelkedés volt tapasztalható annak megítélése kapcsán is, hogy az adott válaszadó mennyi időre látja biztosnak a pozícióját a jelenlegi munkahelyén: az egy évvel ezelőtti 55 százalékról 62 százalékra emelkedett azok aránya, akik több mint öt évre biztosnak látják a munkahelyüket.

Kifejezetten pozitív fejleménynek számít, hogy a dolgozók korábban még sosem bíztak ennyire abban, hogy könnyen találnának maguknak új állást: a felmérésben regisztrált 60 pont az előző év azonos időszakában 58, 2019-ban pedig 57 pont volt.

Hasonlóan kedvező tendencia tapasztalható magának a munkahely fennmaradásának megítélésével kapcsolatban is az előző évhez képest: a most mért 89 pont ugyan megegyezik az előző negyedévben regisztrált értékkel, ugyanakkor 4 ponttal magasabb a 2020 nyarán mért számhoz képest. Érdemes hozzátenni, hogy bár a járvány előtti időszakhoz képest – amikor tartósan 90 pont feletti értékeket vett fel a részindex – még van egy enyhe elmaradás, de a válság kirobbanása óta az ezzel kapcsolatban kialakult pesszimista tendencia mindenképpen megállni látszik.

Kevésbé vagyunk motiváltak 

A kutatásból az is kiderül, hogy az elmúlt év stagnáláshoz képest némileg csökkent a jelenlegi munkahely megtartása iránt érzett motiváció: az előző három negyedévben mért 58, valamint az egy évvel ezelőtti 60 ponthoz képest az 56 pont már kézzelfogható elmozdulásnak számít és ez is azt a trendet támasztja alá, hogy a munkavállalók már kevésbé aggódnak a mostani munkahelyük megtartásával kapcsolatban. A munkavállalók motivációjára részletesebben is kitérő részeredményekből kiderül, hogy az előző év azonos időszakához képest 56-ról 46 százalékra esett azok aránya, akik ugyanannyi pénzért többet is dolgoznának, valamint 51-ről 40 százalékra csökkent azoké, akik nehezebb munkát is hajlandóak lennének elvégezni ugyanennyi pénzért. Érdekes adat ugyanakkor, hogy 65-ről 69 százalékra nőtt azok aránya, akik hajlandóak lennének a saját költségükön is továbbképezni magukat (Ez fél évvel ezelőtt még 68 százalék volt.)

„A nyári adatok alapján egyértelműen úgy tűnik, hogy az előző negyedévek romlása, vagy éppen stagnálása után a magyar munkavállalók egyre optimistábbak a saját helyzetük megítélésével kapcsolatban” – mondta el Kiss Márk István. A BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója ugyanakkor hozzátette: a növekvő kárkifizetések trendje azt mutatja, hogy a magyar háztartások anyagi helyzete instabil, ami alátámasztja a hitelfedezeti biztosítások fontosságát.

A felmérésből továbbá kiderül, hogy a különböző demográfiai jellemzőket is figyelembe véve érdemi eltérések nem tapasztalhatóak sem a járvány előtti időszakhoz, sem pedig az előző év hasonló időszakához képest. Az érettségivel és diplomával rendelkezők (68-68 pont) a mostani felmérésben valamivel pesszimistábbak a szakmunkásoknál (71 pont), ugyanakkor jóval optimistábbak az érettségivel rendelkezőknél (55 pont). Továbbá a Nyugat - és Közép-Magyarországon élőket (68-67 pont) némileg megelőzi a kelet-magyarországiak (69 pont). Életkori bontás alapján a 40-49 és az 50-59 év közöttiek voltak a legoptimistábbak (70-69 pont), utánuk következnek a 30-39 évesek (68 pont). A 18-29 közöttiek körében most 65 pontot vett fel az index. Az előző negyedévhez hasonlóan a férfiak és nők között csak minimális eltérés tapasztalható a bizalmi index kapcsán: a nők körében 67, a férfiaknál 69 pontot mértek.

Forrás: mfor.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!