A nagyvállalatok munkaerő toborzási eljárása során bevett, hogy többkörös állásinterjúkat tartanak, az első két-három rostán való sikeres szereplés még motiváló lehet, de a negyedik vagy az ötödik már elveheti a munkavállaló kedvét az újabb procedúrától, és a cégek elveszíthetik a legkiválóbb jelölteket – írja a Business Insider nyomán a Világgazdaság.

A lelkesedés leginkább a második interjúra való megérkezéskor látható a jelölteken,

ekkor még az önbizalmuk is a helyén van, hiszen úgy érzik, ők a kiválasztottak, akiket érdemesnek tartottak egy újabb meghallgatásra. 

A harmadik kör alatt is fennmarad az érdeklődés, a leendő kollégák ekkor már számítanak az ajánlattételre, azonban

vannak olyan cégek, amelyek véget nem érő interjúdömpinget tartanak.

Amikor már a sokadik interjúra kerülne sor, joggal merülhet fel a munkavállalóban, hogy van-e értelme.

A Business Insider cikke Mike Conley, egy 49 éves amerikai szoftverfejlesztési menedzser példáján keresztül szemléltette a jelenséget.

Öt cég jelezte, hogy a koronavírus miatt el kell halasztaniuk a felvételét, ám ezt csak az utolsó körben közölték vele, három vállalat még több meghallgatást szeretett volna, majd a legesélyesebbnek tűnő pozíciónál kapott egy e-mailt a HR-től a hatodik fordulóra.

Megkérdezte, hogy várható-e még több kör, amire azt a választ kapta, hogy nem tudják – ekkor fogyott el a türelme.

Mike a LinkedInen osztotta meg tapasztalatait. Közel három millióan olvasták a bejegyzést, és kiderült, hogy mások is hasonló cipőben járnak.

Főként a technológiai, a pénzügyi és az energiaszektorban jellemzőek az interjú maratonok. Ennek hátterében főként az áll, hogy

a cégek is szeretnének biztosra menni, ugyanis rendkívül költséges nekik az új munkaerő felvétele és betanítási ideje, különösen ha a dolgozó tovább áll,

profitot nem termel, de a megszerzett tudást és tapasztalatot átviheti. Az interjú fordulókat ezért arra használják, hogy minél több információt megszerezzenek a jelöltekről, ellenőrizzék a referenciákat, és megbizonyosodjanak arról, hogy elég elhivatottak a munka iránt.

A többkörös interjúk körülményességét a HR-es szakemberek is észlelték, ezért

a toborzás elindult az egyszerűsítés irányába.

A Google-hoz például nagyon nehéz bekerülni, a jelölteknek tucatnyi rostán kell átmenniük, hogy megkaphassák az állást. A cégnél már a négy interjú is csökkentésnek tekinthető, de úgy néz ki, ennek ellenére is sikerül mellényúlni.

Forrás: Világgazdaság

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!