Korunkban, amelyeket a 4. ipari forradalom korának is neveznek, döntő versenyképességi feltétellé lép elő a felkészült, állandó tanulásra képes és hajlandó munkavállaló, akinek munkáját korszerű menedzsment módszerekkel szervezik és irányítják – írja a Világgazdaságon Csath Magdolna.

Naponta halljuk az újabb és újabb bejelentéseket az elérhető technológiai fejlesztési forrásokról, pályázati lehetőségekről. A technológiai beruházások hatékonyságát azonban lerontja, ha nincs meg a működtetéshez szükséges tudás. 

Az pedig egyre kevésbé jelent megoldást, hogy a cég a munkaerőpiacon keres megfelelő tudású szakembereket, akikkel az új technológiát működtetni tudja, ugyanis 

nincs elegendő „kész” szakember a munkaerőpiacon. 

A gyors technológiai változás a világon mindenhol növeli a felkészült szakemberek hiányát. Az Industry Week (Ipari Hét) amerikai hírportál július 14-i száma szerint a pandémia előtt az amerikai feldolgozóiparban a cégek 38 százaléka jelezte, hogy nehezen talál a szükséges tudással és képességekkel rendelkező, az új technológiákat működtetni tudó munkaerőt. A legfrissebb felmérésben ez az érték 54 százalékra emelkedett.

Ugyanez a portál arra is figyelmeztet, hogy a korszerű technológiától, robotizációtól, digitalizációtól elvárt termelékenységnövekedés sem tud megvalósulni a hatékony alkalmazáshoz szükséges új vezetői, munkavállalói tudás és képességek nélkül. 

Az új technológiák sikeres alkalmazásához a cégek szinte teljes működését, vezetési-szervezeti rendszerét újra kell gondolni. 

Enélkül ugyanis ismét aktuális lesz Robert Solow Nobel-díjas amerikai közgazdász 1987-ben megfogalmazott megfigyelése, amit később Solow-paradoxonnak neveztek el. 

Így fogalmazott: „Mindenhol látjuk magunk körül a számítógépes kort, csak a termelékenységi statisztikában nem.” Solow ezzel arra utalt, hogy annak ellenére, hogy hatalmas beruházások történtek az információtechnológia, a számítógépek alkalmazása területén, a termelékenység mégsem javult jelentősebben. 

A jelenség kutatói hangsúlyozták, hogy az egyik ok az lehet, hogy a technológiai beruházások előrefutottak a tudásberuházásokhoz képest.

Korunkban, amelyet a negyedik ipari forradalom korának is neveznek, döntő versenyképességi feltétellé lép elő a felkészült, állandó tanulásra képes és hajlandó munkavállaló, akinek a munkáját korszerű menedzsmentmódszerekkel szervezik és irányítják. 

Az olcsósággal való versenyzés a világ gazdasági sakktábláján a matthelyzetbe kerüléssel jár együtt akkor is, ha közben a korszerű technológiákra sokat költ egy ország. 

Szükség van a folyamatos továbbképzésre, esetenként átképzésre is, 

amelyet a cégeknek kell biztosítaniuk munkavállalóik számára, ha a technológiát hatékonyan akarják működtetni. 

Hiszen, amint a gyakorlati példák mutatják, kész szakembereket találni nem könnyű. A magasabb szintű szakértelem nélkül viszont nincs esély a technológiák jelentős termelékenységjavulást is hozó alkalmazására. 

Az IMD svájci versenyképesség-kutató intézet egy idei tanulmánya szerint Magyarország a szakképzett munkaerő rendelkezésre állása szempontjából a vizsgált 64 ország között a 63. helyen van. Az Eurostat 2021. júliusi termelékenységi adatai szerint a termelékenységet mérő mutató, a ledolgozott órákra jutó értékteremtés nagysága Magyarországon 2020-ban az EU átlagának csupán 67,1 százalékát érte le. 

A cseh érték 78,8, a szlovák 73,4, az osztrák 117,2 százalék. Ezzel az EU-ban a 20. helyen vagyunk. 

A hozzáadott új érték növeléséhez pedig több tudásra is szükség lenne.

Az MNB friss Növekedési jelentése (Növekedési jelentés 2021)  rámutat például arra, hogy a digitális infrastruktúránk nagyon jó, viszont a digitális felkészültségünk, amely magában foglalja a digitális technológiák kiterjedt használatát, amihez nyilvánvalóan legalább felhasználói szintű tudásra van szükség, már kevéssé kedvező. 

Hasonló következtetésre jut az EU legfrissebb Digitális gazdaság és társadalom című tanulmánya is (The Digital Economy and Society Index, DESI, 2020), amely szerint technológiai felkészültségben Magyarország az EU-ban a hetedik helyen van, viszont a 16–74 éves korcsoportban magasabb szintű digitális tudással és képességekkel csupán 25 százalék rendelkezik. 

Ezzel függ össze a digitális technológiák gyakorlati alkalmazása terén elért gyenge, 26. helyünk. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat júliusi jelentése szerint 2020-ban, a felmérést megelőző négy hétben Magyarországon a 25–64 éves korcsoport csupán 5,1 százaléka vett részt bármilyen képzésben, továbbképzésben. 

Ez az EU-n belül a 20. helynek felel meg, vagyis a 27 ország között rosszabb adatot csak hét országban találunk. Ebbe nyilván bele kell értenünk a modern technológiák alkalmazásával kapcsolatos továbbképzés alacsony szintjét is. Az EU 27 országának átlaga 9,2 százalék, a svéd érték 28,6, a finn 27,3, a dán 20, az osztrák 11,7 százalék. 

A fiatalokra vonatkozó adat különösen figyelemre érdemes. 

Az Eurostat júniusi adatközlése szerint Magyarországon a 20–34 éves korcsoportban azok aránya, akik nem dolgoznak és nem is tanulnak, 19,4 százalék (a férfiak 10,1, a nők 29,2 százaléka). Ez az EU-ban a hetedik legmagasabb érték. Rosszabb értéket csak hat országban találunk (Bulgária, Görögország, Spanyolország, Olaszország, Románia, Szlovákia). 

Erre a 20–34 éves korosztályon belüli magas arányra komoly lehetőségként kellene tekinteni. Képzésükkel valószínűleg jelentősen hozzá lehetne járulni a fiatalok munkanélküliségének csökkentéséhez is, amely az Eurostat 2021. július 15-i jelentése szerint a 25 évnél fiatalabbak körében 2021 májusában 13,9 százalék volt. (Megjegyzendő, hogy ez a kilencedik legjobb érték az EU-ban. Az EU-s átlag 17,3 százalék, a legrosszabb görög érték 38,2 százalék.)

Érdemes idézni a KSH-adatokat is, különös figyelemmel a regionális különbségekre. 

Nyilvánvaló az adatokból, hogy a magasabb szintű képzettséghez biztonságosabb foglalkoztatás járul. 

A KSH regionális adatai szerint 2020-ban Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkező 15–64 éves korcsoportba tartozók foglalkoztatottsága 30-35 százalék volt. 2021 márciusában Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön 172 908 álláskeresőt tartottak nyilván, viszont 2020-ban a betöltetlen munkahelyek száma a teljes gazdaságban mindössze 60 669 volt. A legtöbb álláshelyet – 24 297-et – Budapesten kínálták, ahol 2021 márciusában 25 414-en kerestek állást. 

Viszont Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében 30 056, 42 445 és 23 719 álláskereső volt 1931, 2545 és 1559 állásajánlatra. Ugyanakkor a munkaadók külföldről is hoznak be munkavállalókat. Az adatokból nyilvánvaló, hogy a munkaerővel strukturális problémák vannak: ahol lenne munkaerő, ott nincs munkahely, ahol lenne munkahely, ott már nincs elegendő megfelelő tudású munkaerő, ezért külföldről is toboroznak a cégek. 

A problémák között nyilvánvalóan vezető helyen szerepel a képzettség hiánya. 

Felvethető ezért, hogy érdemes-e a további munkahelyteremtést anyagilag támogatni olyan cégek esetében, amelyek már most is csak külföldi munkavállalókkal tudják a termelésüket működtetni, vagy inkább ösztönözni kellene őket a meglévő munkavállalóik átképzésére és ezzel a termelékenységük javítására.

A megoldás országos szinten is az intenzív képzés és átképzés lehet, különös tekintettel a fiatalokra és a regionális egyenlőtlenségekre. A munkaerő tudás- és képzettségbeli felzárkóztatása a gyors technológiai változások és a termelékenység javíthatósága érdekében a munkába állók és ma még jó képzettséggel rendelkezők esetében is követelmény. 

Az alapfokú végzettségűek, illetve a tanulásból, képzésből kimaradó fiatalok esetében pedig versenyt futunk az idővel, hiszen foglalkoztatásukra a jövőben, amikor a tudás és a képességek iránti igények exponenciálisan növekednek, még kisebb lesz az esély, ami társadalmi feszültségeket okozhat, és végső soron csökkenti a helyben előállított újérték-növelést, és rontja a gazdasági növekedés és a versenyképesség javításának lehetőségét, ezekkel együtt pedig gátolja a társadalmi haladást és a fejlettségi felzárkózást.

Összegezve Magyarország is csak akkor tud sikeresen bekapcsolódni a technológiai változások által teremtett új gazdasági-társadalmi környezetbe, ha a gépi-technológiai-fizikai beruházások mellett tudatosan és szervezetten beruház a tudás- és képességszint általános és gyors emelésébe, külön figyelmet szentelve a lemaradó rétegek hatékony felzárkóztatására, munkaesélyeik képzéssel való javítására. 

Forrás: Világgazdaság