Minden negyedik, ötödik diák nem tudott részt venni a digitális oktatásban, máshol a pedagógusok nem építettek a gyerekek önállóságára, ezért tovább nőtt az esélyegyenlőtlenség a különböző szociális háttérrel rendelkező gyerekek között – olvasható a Klubrádió weboldalán.

A Covid miatt az idei érettségi lesújtóbb eredményt hozott a vártnál. A diákok fele 3-ast, vagy rosszabb eredményt értek el például történelemből, hangzott el a Reggeli gyorsban. Látszik, hogy ez egy Covid-évfolyam, mondta Nahalka István oktatáskutató.

Szerinte az online oktatás és a megváltozott érettségi a gyerekek mentális egészségére volt a legnagyobb hatással. "Ezek a gyerekek életük egyik legfontosabb eseményével kapcsolatban kiestek a rutinjukból, holott erre vártak. Úgy készültek, hogy úgy zajlik majd, mint a szüleiknél, de teljesen másképpen történt, mind külsőségeit tekintve, mind azt nézve, amit vártak". Hogy mennyire befolyásolta az érettségit a járvány, egyelőre pontosan megmondani nem lehet, de a szakember szerint jelentős volt. Hiszen nem voltak együtt a pedagógusaikkal, akik nem tudtak segíteni nekik a felkészülésben. Annak lehetett ez még hátrányosabb, akik nem tudtak egyéb forrást igénybe venni.

Szerinte érdemes lesz összevetni az érettségi eredményeket azzal, hogy milyen származásúak, milyen szociális közegből jöttek ezek a gyerekek.

Ugyanakkor azért nehéz kimutatni, mennyire volt hatással a pandémia az érettségire, mert az érettségik lebonyolítása eleve nem teszi lehetővé az összehasonlításukat. "Az érettségi eredmények sosem objektív mutatók. Még az összehasonlítani is értelmetlen két év eredményeit, de sokszor még egy éven belüli sorrend megállapítása is problematikus", ezért szerinte nincs ilyen szempontból kimutatható változás, viszont az eddig is bizonytalan érettségi eredmények még bizonytalanabbá váltak.

Ha valamit nyerhettek az online oktatással a gyerekek, az, hogy az önállóságuk javulhatott, mondta, de szerinte a pedagógusok nagy része nem épített erre az önállóságra, ezért az önállóságuk a gyerekeknek nem fejlődött annyira, amennyire fejlődhetett volna. Az önálló tanulás, hogy megszervezzék a tanulási folyamataikat, hogy egymással tudjanak kapcsolatba kerülni és együtt megoldani feladatokat, ez valamennyire fejlődött, de nem elég mértékben, vélekedett.

A szakember elmondta, hogy azoknak az aránya a gyerekek között, akik nem fértek hozzá a digitális eszközökhöz, 15-25%. Ez nagyon magas, és ők komoly hátrányba is kerültek. Valamilyen oktatást így is kaptak, de messze nem olyat, mintha képernyős kapcsolatban lettek volna. A mélyben nőtt az esélyegyenlőség, nőtt a szakadék a jók és rosszak között (ami nagyjából egyenlő azzal, hogy milyen szociális helyzetben van a gyerek).

Forrás: Klubrádió

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!