A szakszervezet felmérése szerint a megkérdezett egészségügyi dolgozók mindössze 14 százaléka mondja azt, hogy biztosan maradna a pályán. Soós Adrianna úgy látja, a legtöbben a bérek és a vezetők magatartása miatt hagynák el a szakmát.

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az ATV Start című műsorában elmondta, hogy az ágazatban foglalkoztatottak száma az első negyedévben 12 ezer fővel csökkent, és miközben a férfiak száma több ezerrel nőtt, 20 ezer nő hagyta el a pályát. A veszélyhelyzet miatt jelenleg felmondási tilalom van, de nyugdíjba ugyanúgy el lehet menni, és közös megegyezéssel is fel lehet mondani, sőt, azok is elmehetnek, akik megbízással, vállalkozóként dolgoznak - tette hozzá Soós Adrianna.

Bár az elmúlt hónapokban szinte csak a koronavírusról beszéltünk, de attól még ugyanúgy vannak mondjuk daganatos vagy szívbetegek, és már a járvány előtt is csak túlmunkával, másodállással tudta ellátni a rendszer a pácienseket - hívta fel a figyelmet az elnök. Szerinte ez is aggasztó, és a betegekre nézve is borzasztó, hogy valaki egy műszak után egy másik kórházból "bezuhan" egy második műszakba, mert máshogy nem lehet megoldani a helyzetet.

A bérek mellett a bánásmód is probléma

Soós Adrianna úgy tudja, a legtöbben a kereset és a vezetői magatartás, a megértés hiánya, és a munkaidő miatt hagynák ott a szakmát. Szerinte van, hogy valaki csak előző este tudja meg, hogy másnap már egy másik osztályra kell mennie dolgozni, többek között ezen is lehetne javítani. Sokan panaszkodnak a bánásmódra is, ezért menekülnek el, mert nem érzik jól magukat, nem jönnek ki a vezetővel, naponta gyomorgörccsel mennek be dolgozni - tette hozzá.

A munkaerő elszivárgásával kapcsolatban azt mondta: előfordulhat, hogy idővel be kell zárni intézményeket, ha egy bizonyos szám alá esik a dolgozók száma. Ha elmennek a szakdolgozók, asszisztensek, akkor egyre nehezebben jutnak majd az orvosok és betegek leletekhez, és ha mondjuk öt helyett ketten dolgoznak egy onkológiai laboratóriumban, az riasztó abból a szempontból, hogy a betegséget esetleg később lehet elkezdeni gyógyítani.

Szerinte ugyanakkor lenne megoldás: meg kellene tisztességesen fizetni a dolgozókat. Legalább 50-60 ezer olyan ember van, akik nem dolgoznak a pályán, és 45 év alattiak, őket vissza lehetne hozni tisztességes fizetéssel és jó bánásmóddal - hangsúlyozta.

Most egy szakdolgozó mindössze 30 százalékát keresi annak, amit egy orvos keres. A szakszervezet tett egy javaslatot, hogy a szakdolgozók átlagosan 100 ezer forintot kapjanak most, és januárban ugyanolyan mértékben, mint az orvosok, 28 százalékot. Akkor a különbség csökkenne, és a dolgozók többsége is a pályán maradna, sőt, talán lennének, akik vissza is jönnének.

Soós Adrianna úgy tudja, az orvosok esetében nőtt egy kicsit a létszám, az orvos szakszervezettel is együttműködnek, ők támogatnák a szakdolgozók béremelését, hiszen nekik is fontos, hogy legyen, aki segíti a munkájukat.

A kormány is látja, hogy baj van

Korábban Orbán Viktor miniszterelnöknek írtak a felmondási tilalommal kapcsolatban, erre szerinte mindössze az a reakció, hogy a tilalom továbbra is fennáll. Hozzátette: látja a kormányzat is, hogy szivárognak el az emberek, de ezt nem lehet erőszakkal megakadályozni, ugyanis eljön egy pont, hogy ha valaki menni akar, akkor is megy, ha jogszerűtlen a felmondása. A szakszervezeti elnök hallott ilyen esetről, elmondta, hogy őt többen is keresik ilyen szándékkal.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!